"az ösztöne azt súgja, hogy ez az aréna rossz, ez az óriási bronzszem, amelyen a boronák és a pálmalevelek már kirajzolták a korábbi küzdelmek nyomaitól komor, görbe ösvényeiket."
(Julio Cortazar: Minden tűz: tűz)

A héten megkezdődött a Libertadores-kupa 2017-es szezonjának csoportköre. A sorozat 57 éves történetével messze a legrégebbi a BL-rendszerű kontinentális versengések között, hiszen már 1962 óta, vagyis az európai BL beindulását harminc évvel megelőzve csoportkör utáni egyenes kieséses szakasszal bonyolítják le a legjobb dél-amerikai klubok versengését, melyet még csak nem is csúfolnak "bajnokok" ligájának. A Conmebol persze mindössze tíz tagországgal rendelkezik, így közöttük jóval egyszerűbb feladat elosztani a Libertadores-kupában résztvevő helyeket, mint az UEFA viadalában az 55 tagország között. Ennek ellenére az idei kiírástól életbe léptetett, első ránézésre nem túl jelentősnek tűnő változtatásokat takaró reform elég nagy port kavart, ami aztán a sorozat jövőképét is megváltoztathatja:

  • Az összes indulók számát 38-ról 47-re emelték, ezzel párhuzamosan ugyanakkor a 32 csoportkörös helyből már nem 6, hanem csak 4 dől el selejtezőkön.
  • A selejtezők tíz legjobb kiesője a második számú kontinentális kupasorozatban, a Copa Sudamericanában folytathatja.
  • A két kupasorozat a korábbi fél-fél éves időtartam helyett egész évben zajlik majd, immár nem váltva egymást, hanem egymással párhuzamosan.

A változtatásokból azért talán elsőre is látszik, hogy az európai gyakorlathoz hasonlóan az egyre több főtáblás csapatot indító jelentősebb ligák top csapatai felé tolódik el a hangsúly, míg a selejtezőkben várhatóan elvérző, vagy a Copa Sudamericanában versengő csapatoknak kevesebb rivaldafény jut. A változtatások legjelentősebb következménye, hogy a 19 évig meghívottként részt vevő Mexikó elhagyta a sorozatot (egyelőre "ideiglenesen"), ezzel pedig nem csak a kupa arculata változik meg, de a Concacaf és a Conmebol többek között a FIFA-elnök, Gianni Infantino által is szorgalmazott, több szempontból esedékes együttműködése is gyengülni látszik.

Amerika