Mára talán nagyjából mindenki tisztában van már azzal, hogy a hatalmas üzleti hasznot hozó BL működési formája oly messze áll a demokratikustól, hogy egy merész képzettársítással akár feudalistának is nevezhetjük. Az új szezon előtt azonban talán érdemes részletesebben is áttekinteni, hogyan is szolgálja az UEFA rendszere a nagy hatalmú klubok és ligák privilegizált helyzetének fenntartását.
héten kezdetét veszi az UEFA Bajnokok Ligájának 2014/15-ös szezonja, mely elméletileg az 1992-ig létező Bajnokcsapatok Európa Kupájának utódja. Ekkor indított be egy üzletibb alapú rendszert a svéd Lennart Johansson elnöksége alá kerülő UEFA, melyben csoportküzdelmek révén a selejtezőkön magukat átverekedő csapatok több mérkőzést játszhattak, így nagyobb bevételeket generálhattak. Az 1994/95-ös szezontól aztán a két csoportos BL-t négy csoportosra bővítették (így juthatott el oda a Ferencváros egy évvel később), majd 1997/98-ban már hat kvartettben összesen 24 csapat vehetett részt az elit-ligában. Ez volt azonban az a pont, ahol már a sorozat nevével ellentétben nem csak a nemzeti bajnokságok aktuális győztesei szerepelhettek a versengésben, hanem a legerősebb (vagyis eleve tehetősebb) ligák több csapata is odakerülhetett a húsos fazékhoz, ráadásul ugyanilyen erősorrendi alapon megjelentek a selejtezők nélküli garantált főtáblás helyek is.
"Bajnokok" ligája - Bajnokok igája
Épp az ezredfordulón záruló, 1999/2000-es szezontól szerepel már 32 csapat nyolc csoportban, ám ez főként az éppen megalakuló G14 klubcsoportosulás lobbijának nyomására (és önálló, "szuperliga" létrehozásával való fenyegetőzéseinek hatására) már akkor sem jelentette a búsás haszonból részesülő országok körének bővülését. Ekkor ugyanis az aktuális UEFA-ranglista első hat helyezettje már 2-2 csapatot garantáltan a főtáblán tudhatott, de a selejtezőkön is további hat csapatuk vívta ki a részvételt. Ugyanakkor a "selejtező" kifejezés többes számú használata túlzás is, hiszen az említett ligák képviselői csak az utolsó, harmadik körben csatlakoztak be az előcsatározásokba, vagyis eleve kisebb esélyük volt egy bukásra, mint a hátrébbról induló egyesületeknek. Mindeközben jutott további 4 garantált hely a 7-10. legmagasabb UEFA koefficienssel rendelkező országnak is, vagyis a 32 BL-helynek a fele küzdelmek nélkül került kiosztásra a legerősebb ligák között.
A BL résztvevőinek összetétele az aktuális UEFA-ranglista helyezések szerint
A lebonyolítási rendszer következő "reformjára" a 2009/10-es szezontól került sor, és az akkor bevezetett módosítások vannak érvényben most is. Talán az sem véletlen, hogy az ezekről szóló döntés meghozatalakor, 2008-ban szünt meg a G14 csoportosulás, és átadta helyét a European Club Associationnek (ECA), mely papíron már az európai élcsapatok sokkal szélesebb körének érdekképviseletét hivatott ellátni. Ekkortól ugyanis az UEFA-koefficiensek által felállított ranglista 1-3. helyezettje már nem csak két-két, hanem három-három garantált helyet kap a főtáblán, a 4-6. helyezettek továbbra is őrzik a két biztos indulót, míg a 7-13. helyezettek bajnokai is selejtezők nélkül vehetnek részt a csoportkörben, vagyis az addigi 16 helyett már 22 hely (68,75%) kel el a korábbi erőviszonyok alapján, és mindössze 10 talál gazdát a selejtezőkön.
Ráadásul ezeknek a selejtezőknek a rendszere is alaposan megváltozott, ugyanis két, egymástól teljesen független ágat hoztak létre, melyek egyikét kizárólag a 15 legerősebb liga "nem bajnokainak" tartják fenn (league route), vagyis további 5 helyet, melyeket a sorsolás (és a furcsa klub-történelem alapján meghatározott kiemelés) szeszélye függvényében általában természetesen ismét a legerősebb ligák indulói szereznek meg, akiknek egyébként a két fordulós rendszer második körében kell csak részt venniük (következésképpen ezen klubok számára, mint minden az utolsó selejtezőkörben elbukó csapatnak, ha a BL nem is, az Európa-Liga szereplés már garantált). Mindeközben a bajnoki ágon (champions route) 5 csapat bejuthat a Bajnokok Ligájába az UEFA-ranglistáján az első 13-ba be nem férő országok bajnokai közül is. Csakhogy ezt az 5 lehetőséget ez a lebonyolítási rendszer nem csak biztosítja, de egyben rögzíti is, vagyis itt a négy fordulós selejtezőkben 40 ország viaskodik a BL-induló helyek mindössze 15,6%-ért. Pedig amint a fenti ábrában láthatjuk, a "reform" előtt a hátsóbb régiók csapatai (citromsárga rész) néha nagyobb számban is képviseltették magukat a csoportkörben, bár az igaz, hogy a tíz szezon során az átlag 5 alatt maradt (4,3).
A 2014/15-ös BL-indulók és az aktuális UEFA-ranglista helyezés összevetése
Ez egyben azt is jelenti, hogy rendszerint összesen 18 ország képviselteti magát a BL legjobb 32 klubja között. Ennél több, maximum 20, csak abban az extrém esetben lenne lehetséges, ha az UEFA ranglista 14-15. helyezettjének bajnokai elbuknák a bajnoki ág selejtezőit, a "nem-bajnoki" ágon viszont a második helyezettek kivívnák a BL-szereplés jogát. Ilyenre azonban még nem került sor, így pedig az előttünk álló szezonban is 18 bajnok és 14 "nem bajnok" szerepel az immár joggal idézőjelbe tett "Bajnokok" Ligájában, míg Európa valódi bajnokainak nagy része voltaképpen a selejtezőkben való részvételével csak a fenálló rendszer és a névhasználat legitmálását szolgálja. Hiszen a nagy kluboknak mindig is szükségük lesz a kicsikre, mert a bevételek mennyiségében is rendkívül fontos szerepet játszó presztizsüket egyrészt a széles bázisból való kiemelkedéssel (indulók nagy száma), másrészt a gyengébbek a rendszer által is biztosított legyőzésével tarthatják fenn. Ha kizárólag már erős klubok vetélkednének egymás között, óhatatlanul lennének közöttük olyanok, melyek akár huzamosabb ideig alulmaradnának, ezáltal pedig alighanem elveszítenék szponzoraik, rajongótáboruk és így marketingértékük és bevételeik nagy részét. Így tehát mindig kell néhány kis hal is a BL-tengerben, mely alkalmas arra, hogy a nagy halakat megfelelően táplálja. Ezeknek a kis halaknak a megerősödését vagy túlzott elszaporodását azonban igyekeznek megfelelően kordában tartani.
Eddig ugyanis még mondhatnánk, hogy ha a mindenkori elit csapatainak kedvez is a rendszer, azért lassú és kitartó munkával, az eredmények folyamatos gyüjtögetésével bárki felküzdheti magát a privilegizált helyekre. Csakhogy van további három tényező, mely a fennálló hierarchia stabilizálását szolgálja:
1.) a már sokat emlegetett UEFA-koefficiensek meghatározásának módja
2.) a BL-bevételek elosztása
3.) a nemrég életbe lépő pénzügyi fair play
1.) UEFA-koefficiensek, az eleve kódolt ranglista
A nemzeti bajnokságok erősorrendjéhez használt együttható kikalkulásában kizárólag az európai kupasorozatokban, vagyis a Bajnokok Ligája és az Európa Liga küzdelmeiben elért eredményeket veszik alapul. A szezonok kezdetén, az induló csapatok meghatározásánál a közvetlen megelőző szezon mérkőzéseit még nem veszik figyelembe, hogy a futó bajnokságokon kivívott pozíciókkal járó kvótákat az ne befolyásolja, hanem csak az azt megelőzö öt esztendő teljesítményét. A 2014/15-ös induló helyek meghatározásában tehát a 2013/14-es szezon eredményei még nem, hanem a 2008/09 és 2012/13 közötti szezonok BL és EL meccsei számítottak. Az első bökkenő itt következik, hiszen a például a válogatottak ranglistájánál is használt gyakorlattól eltérően a különböző szezonokban szerzett pontokat egyáltalán nem súlyozzák, vagyis a hat évvel ezelőtti eredmények éppen annyit nyomnak a latban, mint a két évvel ezelőttiek, így tehát egy-két jól sikerült szezon még egyáltalán nem jelenthet akkora előrelépést a fejlődő ligáknak, mint várhatnánk.
A pontszámokat egyébként úgy kalkulálják ki, hogy az egyes országokat képviselő csapatok minden egyes győzelméért 2, döntetlenért pedig 1 pontot számolnak, majd a végeredményt elosztják az induló csapatok számával, amit három tizedes jegyig kerekítenek. Vagyis az UEFA-ranglista csupán azt veszi figyelembe, hogy átlagban hány pontot szereztek az adott liga képviselői, azt egyáltalán nem, hogy mindezt hány mérkőzésen tették. Nyilván azok a csapatok, melyek előkelőbb helyezésüknél fogva alanyi jogon tagjai a csoportköröknek, biztosítottan több mérkőzést játszanak, így aztán magasabb pontszámokat is produkálhatnak. Gondolhatnánk, hogy akkor legalább a selejtezőben megvívott mérkőzéseken szerzett győzelmek kompenzálhatják a hátrébb rangsorolt országok hendikepjét, csakhogy 1999 óta a selejtezők során szerzett pontokat csak fele értékben veszik számításba. Ne feledjük, hogy a BL-be például csak öt a 13. helynél lejjebb rangosorolt ország bajnoka juthat el, vagyis szerezhet számottevő pontszámot és bevételt. Mivel pedig mindezt három-négy bizonytalan kimenetelű selejtező-forduló megvívásával érhetik el, nagy a valószínűsége, hogy ezek közül az országok közül a nagy tülekedésben senki sem tud folyamatosan odaérni az elit-ligába. Pláne kisebb az esélye a felzárkózásra egy-egy klubnak, ugyanis még a selejtezőbe kerüléshez is előbb saját hazájuk bajnokságaiban kell "hibátlanul" végezniük ezeknek az egyesületeknek az első helyen, hiszen ellentétben a top ligákkal, itt már egy második helyezés is a BL lehetőségének és így jelentős bevételeknek az elvesztését jelenti. Ebből a versengésből születnek aztán az UEFA látványos statisztikái arról, hogy a BL történetében milyen sok ország és milyen sok klub belekóstolhatott már a legnagyobbak tornájába. Csakhogy mindeközben a 40 ország öt helyért való tülekedése hosszú távon egyiküknek sem jelent stabililitást, miközben az igazi nagy ligák megerőltetés nélkül élvezhetik a garantált részvétel előnyeit.
A BL-főtáblás csapatok megoszlása országonként a 32 csapatosra bővítés óta
A Bajnokok Ligájának 32 csapatosra bővítése óta igazából csak 29 ország osztozott az összesen 16 szezon 512 főtáblás helyén, és ennek több mint a felét, 267 helyet (52%) az öt, hagyományosan topligáknak nevzett bajnokságok csapatai birtokolták (Spanyolország, Anglia, Olaszország, Németország és Franciaország), miközben a kvóták csaknem 90%-a az UEFA 54 tagszövetsége közül alig tizenötnek jutott, de például Lengyelország vagy a balti államok klubjai azóta egyszer sem tudták átverekedni magukat a selejtezőkön.
Az is igaz persze, hogy hogy a BL-ben és az EL-ben szerzett pontszámokat sem különbözteti meg az UEFA koefficiense, vagyis az esetleg "csak" az Európa Ligáig jutó kisebb csapatok gyűjtögethetnék a pontokat itt, ha nem válna inkább ez a kupasorozat is a nagy ligák további csapatainak kényelmes pontszerző terepévé. A selejtezőrendszer destabilizáló hatású vetésforgója ugyanis itt is érvényesül, miközben a magasan jegyzett ligák az EL-ben is előcsatározások nélkül indíthatnak számos csapatot, valamint a BL-rájátszásban elbukó és a csoportkörben a harmadik helyen végző csapatok is itt villoghatnak. Eközben a BL-ig elevickélő gyengébb csapatok csak ritkán csípik meg kvartettjeik harmadik helyét, így ha el is jutnak a csoportkörig, ott átlalában véget ér számukra a nemzetközi szezon.
Az UEFA-ranglista első 20 helyezettjének megszerezett átlagpontszámai a 2013/14-es szezonban
Ráadásul itt kell megemlítenük egy további, igencsak visszás tényezőt is, mégpedig a bónuszpontok rendszerét. A teljesítmény alapján ugyanis a mérkőzéseken szerzett pontszámokhoz további bónuszpontokat gyűjthetnek az egyes országok. Így például a nyolcaddöntőbe, negyeddöntőbe, elődöntőbe vagy döntőbe való bejutás további egy-egy pontot hoz az adott klub nemzeti bajnokságának konyhájára. Ám ami ebben igazán elképesztő az az, hogy a csoportkörben való szereplésért is jár 4 bónuszpont, vagyis a garantált helyekkel rendelkező ligák minden egyes főtábláról induló képviselője eleve két győzelemnyi fórral indul, anélkül, hogy egyetlen mérkőzést is játszana. Ezt már csak tetézi, hogy a BL-csoportból való továbbjutásért szintén jár 4 bónuszpont (vagyis a fordulólépés 1 pontjával együtt összesen 5), míg az utóbb említett, két igen jelentős mértékű többletpontszám az EL-ben nem zsebelhető be. Ahogy a fent látható ábrából példaként kiderül, a 2013/14-es szezonban a ranglistán amúgy harmadik Németország hét csapata átlagban 14,714 pontot szerzett, melyből összesen 5,571 volt a bónuszpont (38%). Ha ebből a küzdelem nélkül kapott ajándékpontokat is ki akarjuk kalkulálni, akkor figyelembe kell venni, hogy alanyi jogon három csapat rögtön a főtáblán indulhatott, vagyis ez már az induláskor 12 pont bónuszt jelentett, mely tehát az összesen hét induló csapatra leosztva átlagban 1,714 pont (az összpontszám 12%-a). Ez pedig csaknem annyi, mint amennyi az UEFA ranglista 20. helyezettjének, Belorussziának teljes összpontszáma. Az első három helyezett tehát a három garantáltan főtáblás hellyel már rögtön olyan pontszámmal indul, melyet a BL-ig el nem jutó mintegy 36 országnak szinte esélye sincs túlszárnyalni, hiszen mint korábban láttuk, a 13-54. helyezettek közül csak öt ország juthat el a csoportkörig és a bónuszpontokig.
A legfrissebb UEFA-ranglista és a 2012-es GDP adatok összevetése
(GDP adatok hiányában a táblázat nem tartalmazza Skóciát, Észak-Írországot, Wales-et, Liechtensteint, a Feröer-szigeteket, San Marinót, Andorrát és Gibraltárt)
A folyamatos bevételek, a stabil anyagi helyzet és a teljesítmény kapcsolatát ma már aligha kell hosszasan taglalnunk. Nem véletlen, hogy a legerősebb gazdasággal rendelkező országok szerepelnek az UEFA ranglistájának az élén is. A fenti ábra is az országok GDP-jének és az UEFA-ranglistán elfoglalt pozíciójuknak a szoros kapcsolatáról árulkodik, hiszen alig akad olyan nemzeti bajnokság, melynek helyezése jelentősen eltérne a GDP alapján felállított "ranglistán" elfoglalt helyezésétől, 10-nél nagyobb különbség csupán az országok 22%-a esetén fordul elő. Portugália például "erőn felül" teljesít (UEFA: 4., GDP: 19.), míg az északi országokban (Svédország, Norvégia, Finnország), alighanem az időjárási adottságok miatt is, a gazdasági mutatóhoz képest gyengébben muzsikálnak a labdarúgóegyesületek. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy ha nem is olyan jelentős mértékben, mint ahogy azt a közvélemény néha megéli, de az NB1-es klubok is valamelyest az elváraható szint alatt szerepelnek a nemzetközi kupákban. Fontos megjegyezni egyrészt azt, hogy a táblázatban nem az egy főre jutó GDP-ről van szó, hiszen nem a jóléti szint, hanem a gazdaság össztermelése határozza meg, mennyi támogatás fordítódhat a labdarúgó klubokra. Másrészt azt is hangsúlyozni kell, hogy a GDP a válogatottak teljesítményét nem befolyásolja ilyen mértékben, mert a tehetséges labdarúgók kinevelésében számos egyéb tényező is közre játszik, a gazdasági háttér viszont meghatározza, mennyire lehet képes egy-egy ország a saját bajnokságában ezeket a tehetségeket megtartani és magához vonzani, származzanak bármely vidékről is.
A gazdasági helyzetnek és az európai labdarúgó-teljesítményeknek a természetes folyamatokon túlmutató összefonódását nem csak az eddig taglalt pontszámítási rendszer védelmezi, hanem a direktebb anyagi szempontok, a BL bevételek elosztásának a módja is, térjünk most át ennek az elemzésére.
2.) Fordított Robin Hood - a bevételek elosztása
Az UEFA honlapján közzétett adatok szerint a 2012/13-as BL-szezon bevétele elérte az 1,34 milliárd eurót, a 2013/14-es összbevétel azonban egyelőre nem ismert. Az viszont már napvilágot látott, hogy az elmúlt szezonban 904,6 millió euró került kiosztásra a különböző klubok között. A playoff két ágán szereplő összesen 20 klub egyenként 2,1 millió eurót kap, és ne feledjük, a "nem bajnoki" ág kiemelt csapatai alanyi jogon itt indulnak, tehát ehhez a pénzhez előcsatározások nélkül hozzájutnak. Ráadásul a csoportkörben való szereplésért újabb 8,6 millió euró jár mind a 32 klubnak, így tehát a garantált főtáblás helyekkel egy még jelentősebb bevételt könyvelhetnek el az eredményektől még teljesen függetlenül a legnagyobb bajnokságok élklubjai., míg az UEFA-ranglista 14-54. helyezett országainak egyesületei közül mindössze öt juthat hozzá ehhez a 8,6 millió eurós részvételi bónuszhoz.
További 0,5 millió euró jár minden a csoportkörben megszerzett döntetlenért, 1 millió euró a győzelemért, majd 3,5 millió euro a csoportból való továbbjutásért. A nyolcaddöntős siker még 3,9 millió eurót hoz a konyhára, az elődöntő elérése további 4,9 milliót, a döntő vesztese az eddig felhalmozott bevételekre még 6,5 milliót, a győztes pedig 10,5 milliót pakolhat rá. Kétségtelen tehát, hogy jelentős nyereséghez lehet jutni a jó eredmények elérésével, az előző szezonban összesen 219,8 millió euró került így, teljesítmény alapján kiosztásra. Csakhogy nem ez teszi ki a legjelentősebb hányadát az összesen szétosztott 904,6 millió eurónak!
A BL 2013/14-es szezonjának klubjai számára kiosztott összegek (millió €)
Mintegy 409,6 millió euró, vagyis az összes bevételek 45%-a, ugyanis az úgynevezett "market pool" szerint talál gazdára, melynek a mértékét az határozza meg, hogy az adott országból mekkora összeg folyt be az UEFA-hoz a televíziós közvetítési jogdíjakért. Ez azt jelenti, hogy az eleve erősebb gazdaságok tehetősebb TV-társaságai által kifizetett nagyobb összegeknek a jelentős része visszaszivárog az adott országok csapataihoz, mindenféle teljesítményi faktortól függetlenül. Tehát ha a mindenféle akadályozó tényező ellenére létre is jönne egy képzeletbeli Steaua Bukarest-Crvena Zvezda BL-döntő (az 1986-os és 1991-es BEK-győztesekről van szó, akkor ez még lehetséges volt), a közvetítési jogdíjaknak ezek a klubok akkor is csak elenyésző részéhez juthatnának hozzá, a bevételek nagy része a nagyobb TV-jogdíjakat kifizető országok csapatai zsebelnék be, független attól, hogyan szerepeltek a sorozatban. A fentebbi ábrán látható, hogy az előző szezonban hiába szerepelt sokkal jobban a Zenit Szentpétervár csapata (hat pont a csoportban és továbbjutás), mint az Olympique Marseille, mely egyetlen egy pontot sem tudott szerezni a teljes sorozatban, a "market pool" elosztási rendszere miatt mégis utóbbi csaknem kétszer annyi bevételt kaszált, mint az orosz bajnok.
A "market pool" összegeket egyébként egyes országokra kalkulálják ki, majd azt osztják el az adott nemzeti bajnokságot a csoportkörben képviselő csapatok között. Ez utóbbi leosztásnál már a megelőző bajnokságban elért helyezést és a BL-ben nyújott teljesítményt is figyelembe veszik. Az országot illető összeg azonban a csapatok számától egyáltalán nem függ, vagyis mivel az előttünk álló szezonban a Serie A-t vagy a Ligue 1-t csak két-két csapat fogja képviselni, a teljes olasz, illetve francia "market pool" összeget ezek kapják, miközben Németországból, Angliából és Spanyolországból négy-négy klub osztozik majd a "market pool"-haszonnak az országot megillető millióin.
A "market pool" alapján kiosztott összegek megoszlása az egyes országok között (2013/14)
Nyilvánvaló persze, hogy az UEFA és a BL összbevételeinek mértéke nagyban függ attól, hogy a nagy népszerűségnek, és így nagy marketingértéknek örvendő csapatok szerepelnek-e a sorozatban. Amíg azonban a fentebb vázolt egyenlőtlenségek fennmaradnak, a meglévő tekintélyüket gyakorló klubok mellé nincs is esélye felzárkóznia egyetlen kisebb egyesületnek sem, hiszen a népszerűségük növeléséhez elengedhetetlen eredményeket szinte esélyük sincs megszerezni. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ezekből a "market pool"-bevételekből csak a BL csoportkörében részt vevő 13 garantált és mindössze 5 selejtezőn oda kerülő ország csapatai részesülnek, miközben a TV-s bevételek további 36 UEFA tagországból és egyre nagyobb mértékben Európán kívülről is egyaránt érkeznek. Az ázsiai piacról közvetítési jogdíjként érkező egyre jelentősebb milliókból tehát szintén csak az eleve gazdag országok csapatai zsebelnek be nagyobb bevételeket, holott ezek megteremtésében már nem játszanak nagyobb szerepet, mint vetélytársaik, illetve csak annyiban, hogy a bebiztosított sikereik alapján továbbra is ők képviselnek nagyobb marketingértéket ezeken a piacokon is, míg "kisebb halakat" nem engednek a sikerek közelébe.
Ha pedig egy tőkeerős háttér mégis megpróbálna hosszú távon felkarolni egy-egy nem a legerősebb országokból érkező labdarúgóvállalkozást, akkor az UEFA gondoskodik róla, hogy újabb akadályba ütközzön, nevezetesen a pénzügyi fair play szisztémájába.
3. ) 22-es csapdája a feltörekvőknek - pénzügyi "fair play"
Az UEFA által 2009-től bevezetett, igazából a 2013/14-es szezontól műkődésbe lépő üzleti kontrollra a "fair play" kifejezés használatát szinte már cinizmusnak kell értelmeznünk, Tény, hogy a korábbi időszakban Európa élklubjai jelentős adósságokat halmoztak fel, és az újonnan érkező tőkével támogatott klubok jelentős fenyegetést jelentettek számukra, mely újabb adóságspirálba kényszerítette volna őket. Ekkor jött az ötlet, hogy a klubok bevételeit és kiadásait ellenőrizze az UEFA, és ha valamelyik egyesület jelentősen többet költ, mint a bevételei, különböző szankciókat helyezzen kilátásba. Csakhogy a vizsgált időszakok közül a legkorábbi a 2011/12-es szezon, vagyis a korábbi élklubok által felhalmozott korábbi adósságok kiesnek a rendszer "látókörén". Ha egy egyesület ez után akar nagyobb befektetéssel betörni az elitbe, akkor már nem engedhet meg magának olyan hitelstruktúrákat, mint az "öregebb" vetélytársak, hanem csak jóval szolidabb veszteséges idényeket produkálhat.
A pénzügyi fair play bevezetésének fokozatai
Ráadásul a rendszer kulcskérdése a bevételek meghatározása, ugyanis az 58.4-es pont kimondja, hogy "relevant income and expenses from related parties (i.e. anyone involved in the ownership group) must be adjusted to reflect the fair value of any such transactions." Ennek a "fair value"-nak a megítélése természetesen az UEFA ellenőrző bizottságának a hatásköre (és mint látjuk, a megítélés néha merőben különböző egy Paris SG és egy Manchester City esetén), de durván leegyszerűsítve ebből azt állapíthatjuk meg, hogy a pénzügyi mérleg bevételi serpenyőjébe az esetleges gazdag tulajdonos által befektett összegek nem számítanak bele. Bevételnek csak a jegy- és bérletárakból, a televíziós közvetítési jogdíjakból, a hirdetésekből, mezek és egyéb ajándéktárgyak forgalmazásából, játékoseladásokból illetve a versengésekben elnyert díjazásokból befolyó összegek számítanak. Mindeközben a kiadási oldalon a fizetések és a játékosvásárlások a legfontosabb tényezők, a stadionépítésre, infrastruktúra-fejlesztésre vagy az utánpótlásra fordított összegek azonban nem terhelik a klubok ellenőrzött mérlegét.
A felzárkózni szándékozó egyesületeknek tehát a bevételeiket kell felturbózniuk ahhoz, hogy kiadásaikat is növelhessék és a játékospiacon való aktivitásukkal eredményeket produkálhassanak. Ugyanakkor a fent említett marketing bevételek növeléséhez elsősorban eredményekre lenne szükség, ennek lehetőssége jelentős befektetés nélkül a fentebb már szintén vázolt tényezők miatt erősen korlátozva van. Vagyis elkészült a 22-es csapdája, a sikerekhez pénz kellene, a pénzhez előbb sikerek, a hagyományos élklubok elitjébe kívülről, és főként más országból érkező csapatnak szinte lehetetlen huzamosabb időre betörnie.
Noha nemrég kisebb vihart kavart, hogy a PSG tulajdonosa, Nasser Al-Khelaifi elkeseredetten kifakadt a pénzügyi fair play rendszere ellen, azt az eddigiekből megállapíthatjuk, hogy nem elsősorban a francia klubok a nagy vesztesei az UEFA jelenlegi működésének, még ha a párizsi klub jelenleg kényszerűségből passzívabb is az átigazolási piacon. Az előző BL-szezonra járó, a korábbi táblázatban látható 54,4 millió eurós bevételt ugyanis csak úgy kapta meg az egyesület, hogy vállalta, hogy a következő évi elszámolásra rendbe teszi a mérlegét. Ezzel együtt a nemrég záruló átigazolási időszak költekezési listájának igen előkelő, 13. helyén végzett a PSG (az már más kérdés, hogy mennyire "okosan" intézték bevásárlásaikat), miközben a Manchester United hatalmas költekezéstengedhetett meg magának. Igaz, ez nem jelentkezik teljes összegben azonnal az UEFA által vizsgált üzleti mérlegben, ugyanis a játékosok vásárlási árát egyenlő arányban leosztják a szerződés érvényességének idejére amortizációs formában minden egyes évre, mint ahogy az Mata megvásárlásának esetében is történt. Ez pedig azt is jelenti, hogy ha egy klub túlad egy játékosán még szerződésének lejárta előtt, akkor a bevételből az azévi könvyelésben levonódik a vásárlási árnak a szerződés hátralévő idejére szóló amortizációs költsége is.
2014 nyári átigazolási időszak legnagyobb költekezői
Az átigazolási összegeknek egyébként jelentős hányada "házon belül", a legnagyobb ligákban marad. Ha megvizsgáljuk a már említett ECA 2011 és 2013 közötti átigazolásokról készített kimutatását, azt láthatjuk, hogy az ezen időszak alatt az európai klubok által összesen elköltött 5,147 milliárd dollárból 1,14 milliárd Európán kívülre távozott (22%), 3,007 milliárd (58%) a kilenc leggazdagabb ligában forgott vagy oda folyt be, a maradék 45 tagországba pedig összesen mindössze 838 millió dollár került onnan kifizetésre (16%), a fennmaradó 4% ezen 45 országon belül cserélt gazdát.
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a nagy profit és a nagy bevételek nem is elsősorban azért fontosak, hogy fedezzék a transzferkiadásokat, hanem a fizetésekre fordított összegek teszik ki leginkább a pénzügyi fair play által vizsgált mérlegek kiadási oldalát. Ahogy az UEFA 2012-es üzleti évről szóló riportjának alábbi adatai mutatják, a legtöbb országban a bevételeiknek bőven több mint a felét költötték fizetésekre a labdarúgó egyesületek, bár ez természetesen merőben különböző összegeket takar a különböző országokban. A Deloitte legutóbbi, 2012/13-as jelentése szerint az angol klubok összesen 2,1 milliárd eurót fizetnek ki játékosaiknak, míg a második helyen álló olaszok csak 1,2 milliárd eurót, sőt, azóta már tudjuk, hogy a költségracionalizálás jegyében a Serie A-ban ez az összeg folyamatosan csökken, így a Sporting Intelligence legmagasabb béreket fizető sportklubokról szóló 2014-es listáján az angol klubok közé csak a híresen egyenlőtlen pénzmegoszlást produkáló spanyol liga két élcsapata, a Real Madrid és a Barcelona tud beékelődni (2013-ban még a Milan és az Internazionale is szerepelt a top 12-ben).
A bevételek fizetésekre fordított aránya országonként
Alighanem éppen a pénzügyi fair play-nek való megfelelés kényszere is nagyban szerepet játszott például abban, hogy az idén már a BL főtábláján szereplő Monacónak meg kellett válnia a magasra taksált, és így magas fizetési igényű sztárjaitól, hiszen ha hozzá akarnak jutni a Lille selejtezőbeli kiesésével búsásnak ígérkező BL-haszonhoz, rendben kell tartaniuk a mérlegüket. Márpedig a hercegségben az UEFA által is elismert bevételek közül mind a jegy-, mind a marketingbevételek relatíve alacsonyak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy két éve még a másodosztályban szerepelt a csapat. Ezzel együtt aligha a francia klubok a fő vesztesei a jelenlegi rendszernek, és a Michel Platini által szorgalmazott pénzügyi fair play intézménye is aligha ellenük lett kitalálva, hiszen a Ligue 1 tagjai is a legnagyobb bevételeket kaszírozó csapatok közé tartoznak, és így az új érában is nagyobb transzfer- és bérkiadásokat engedhetnek meg maguknak, mint az egyébként a teljesítményük alapján logikus lenne. Az UEFA ugyanis nem csak a PSG-vel és a Machester City-vel szemben indította meg a nagy sajtóvisszhangot kapó, egyébként a két klub üzletpolitikája miatt elkerülhetetlen eljárást a pénzügyi fair play megsértése miatt, hanem további hét klubbal szemben is, melyek közül három török (Bursaspor, Galatasaray, Trabzonspor) és háromorosz (Rubin Kazan, Anzsi Mahacskala, Zenit Szentpétervár). Ezen klubok közül a merész tervek után több is a csőd szélén táncol már, nagy részt valószínűleg épp a BL-milliókhoz való hozzáférés lehetőségének elvesztése miatt, de érdekes, hogy a legkitartóbb támogatást élvező Zenit is csupán a 34. lehet a már említett nyári költekezési listán. Fontos megemlíteni azt is, hogy bár Michel Platini áprilisban még azt ígérte, hogy ilyenre nem kerülhet sor, a pénzügyi fair play megsértése miatt az UEFA már büntetett súlyosan kelet-európai klubokat, hiszen a Metalurg Donyecket, és a Skonto Rigát is kizárták három évre a kupasorozatokból, a belgrádi Crvena Zvezda ügyének elbírálása pedig még folyamatban van. Más kérdés, hogy ezek az ügyek ritkábban kerülnek a vezető szakmédiumok címlapjaira, mint például a millióiért szenvedő PSG vagy a Manchester City, melyek szemmel láthatóan más elbírálás alá esnek. A két klub mintegy 60 millió eurónyi megfenyítése nagyjából épp a tavalyi BL-bevételeiket jelenti, ám ennek két harmada csak felfüggesztett büntetés, melyet az elkövetkező évek rendbe hozott könyvelése után visszakaphatnak az egyesületek. Már-már komikusnak kell neveznünk az UEFA azon büntetését is, mely szerint a Mancheser City a normális 25 helyett csak 21 játékost nevezhet a BL-szezonra, csakhogy ezzel egyben a saját nevelésű játékosok kvótáját is a normál esetben kötelezően előírt 4-ről mindössze egy játékosra csökkentették, vagyis csúnya kifejezéssel élve csak "töltelékjátékosokat" veszít az angol klub.
Csak gazdagoknak
Az UEFA Bajnokok Ligájának jelenlegi rendszere tehát egyértelműen azoknak a kluboknak kedvez, melyek már most nagy bevétellel rendelkeznek, és erősen visszatartja a feltörekvő együtteseket. Ezt mutatja az is, ha a bevételeknek a Deloitte Money League legutóbbi kimutatásán is látható három fő forrását vizsgáljuk meg (a 2013/14-es adatokra előreláthatóan februárig várni kell):
- A nagyobb kereskedelmi bevételekhez vagy az egyre jelentősebb ázsiai piacra való betöréshez elsősorban nemzetközi sikerekre lenne szükség, ezek eléréséhez azonban a garantált BL-főtáblás helyek, a selejtezőrendszer és az UEFA-koefficiensek számolási módja miatt a korábbi nagy csapatok eleve hatalmas fórral indulnak.
- Mint már láttuk, a BL-bevételekből is a legnagyobb arányban a televíziós közvetítési díjakon már hazájukban is a legnagyobbat kaszáló egyesületek részesülnek, az eredményektől nagyrészt függetlenül.
- Az úgynevezett meccsbevételeket természetesen nagyban befolyásolja ugyan az egyes klubok és ligák mérkőzéseinek nézettsége, a jegyárak mehatározása azonban jelentősen függ az adott ország gazdasági környezetétől és jóléti szintjétől. Ez a tényező továbbá a kereskedelmi bevételek esetében is jelentős.
A Deloitte kimutatása szerinti 20 leggazdagabb futballklub bevételeinek megoszlása
A világ legtehetősebb klubjai tehát maradnak a legsikeresebbek, és még ha Franciaországnak különböző okokból kifolyólag nem is sikerül felzárkóznia a legközvetlenebb élbolyhoz, sőt, valamelyest le is marad, mégis az UEFA által képviselt rendszer élvezői közé tartozik. Ennek ellenére valószínű, hogy ha a változások lassíthatóak is,teljesen nem tartoztathatóak fel, és az újgazdag klubok egyike-másika szép lassan bebocsátást nyerhet a futballfeudalizmus arisztokratái közé, ugyanakkor ez az ebben az írásban vázolt szisztémát aligha fogja demokratikusabbá tenni, és Európa bajnokainak mintegy két harmada továbbra is csak asszisztálhat az elitklubok dőzsöléséhez.
Zárásképpen talán az UEFA-tól tanult cinizmussal idézhetjük az általa hirdetett tizenegy alapérték közül az egyes számút:
"In everything that we do, football must always be the first and most important element that we take into consideration. Football is a game before being a product, a sport before being a market, a show before being a business."
