Korábban már foglalkoztunk a török futball egyre inkább visszaszorított pozíciójával az európai hierarchiában, most azonban egy olyan esemény előtt állunk, ami egyedülálló a világ labdarúgásában, mégpedig az egyetlen interkontinentális városi derbiről van szó az Isztambul európai részén székelő Galatasaray és az ázsiai oldalhoz köthető Fenerbahçe között. Persze a Boszporusz nyugati partján több más klub is található, a Süper Lig 18 csapatos mezőnyében összesen 5 isztambuli klub szerepel, melyek közül ráadásul négy a tabella első négy helyét foglalja el, de a legkomolyabb hagyományokkal az egyaránt 19-19 bajnoki címmel büszkélkedő Galata és a Fener összecsapása rendelkezik. Nem biztos azonban, hogy a szezon végén bármelyikük kitűzheti mezére az 5 bajnoki elsőséget jelképező csillagból a negyediket, hiszen az idei szezonban a Beşiktaş is jól tartja egyelőre a lépést a két vetélytárssal. A Fener-Galata viszont az a rangadó, ami minden, a világ nagy derbijeit számba vevő listán szerepel és amelyet nemrég például a Mirror a világ legélesebb derbijének választott (egyébként az angol sportsajtóhoz méltóan erősen elnagyolt listáján).

 

Az isztambuli Süper Lig csapatok és a tabella élcsoportjának állása

Egyes források szerint a 380., mások szerint a 381. interkontinentális derbi lesz a mostani, az azonban biztosnak tűnik, hogy az elsőre még 1909 januárjában került sor, akkor még egy barátságos mérkőzése keretei között, majd az első tétmérkőzésekre az isztambuli labdarúgó liga küzdelmei során került sor, ahol egyébként szintén egyforma mennyiségű trófeát, 15-15-öt gyűjtött be a két csapat 1909 és 1959 között a török bajnokság létrehozásáig. A szembenállás a két klub gyökereiben is tetten érhető, míg ugyanis a Galatasaray-t 1905-ben az azonos nevű gimnázium tanulói hozták létre és a társadalmi elit fiatalságát képviselte, addig a két évvel később létrejövő Fenerbahçe a szegényebb munkás rétegek csapata volt kezdetben, bár mára persze ez az eredet csak nyomokban maradt meg a két szurkolótáborban.

A kiélezett rivalizálás kialakulásában az eredmények és a klubok élcsapattá válása mellett (vagy talán éppen ezek hatására) jelentős szerepet játszottak a túlságosan is felfokozott hangulatú rangadók is. Az első jelentősebb összecsapás 1934 februárjában egy végül félbeszakadt „barátságos” mérkőzésen történt, ami össznépi verekedésbe torkollott a pályán, így azóta nem is rendeznek már felkészülési mérkőzéseket a két klub között. A bajnoki- és kupamérkőzések kapcsán viszont gyakran esnek egymásnak a játékosok vagy a szurkolók, mely legutóbb 2013 májusában végződött tragikusan, amikor egy alig 19 éves Fener-szurkolót késeltek halálra.

Jelenet egy 1910-es és a hirhedt 1934-es mérkőzésekről

További emlékezetes incidens köthető az 1996-os török kupadöntő visszavágójához, amikor is a cimbombom a Fenerbahçe pályáján a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet, az ünneplés közben pedig a skót vezetőedző,Graeme Souness kitüzött a Şükrü Saracoğlu Stadionban, a Fener pályájának közepére egy Galatasaray-zászlót, kivívva ezzel a kanárik szurkolóinak gyűlöletét. A piros-sárgák számára ugyanakkor hőssé vált az egyébként a csapatnál mindössze egyetlen, a bajnokságban meglehetősen gyengécske szezont (4. hely) produkáló szakvezető, akinek híres tettéről tavaly októberben egy hatalmas élőképpel emlékeztek meg a szurkolók.

Souness 1996-os tette (a képre kattintva videón is megtekinthető) és a Galata szurkolóinak élőképe

A hétvégi rangadónak a presztízsen kívül a bajnokság kimenetele szempontjából is nagy jelentősége lehet, hiszen a szezon során mindössze másodszor fordul elő, hogy a három éllovas között három pontnál nagyobb legyen a különbség. Ráadásul a hatodik fordulóhoz hasonlóan ezúttal is a Fenerbahçe az a csapat, amelyik négy pontos hátrányban van az éllovas, Galatasaray-hoz képest, vagyis újabb vereség esetén, hét pontos deficitben alighanem végleg lemondhatnának a kanárik a bajnoki címről.

Pedig ha a leglényegesebb tényező, a gyűjtött pontszám mellett végigtekintünk a két csapat teljesítményén más területeken is, akkor azt láthatjuk, hogy a kék-sárgák nem maradnak el a nagy vetélytárs mögött. A Galatasaray ugyan néggyel több, 41 gólt rúgott eddig, ám a Fener nyolccal kevesebb, mindössze 17 gólt kapott a 22 bajnokin. Ám ez még nem mutatja meg igazán, mi lehet az eltérés a klubjaikban egyébként a kilencvenes évek elején játékosként is megforduló vezetőedzők másképp igencsak hasonló játékfelfogása között.

Az İsmail Kartal által dirigált Fenerbahçe ugyanúgy a magas labdabirtoklásra alapozó 4-2-3-1-et játsziklegtöbbször, mint a Galatasaray az elbocsátott Cesare Prandelli helyét november végén átvevő Hamza Hamzaoğluirányítása alatt (az olasz mester idején ez távolról sem volt ilyen egyértelmű). A cimbombom sikereit ugyanis leginkább azzal a takitkaváltással hozta el a korábban a válogatott segédedzőjeként dolgozó új mester, mely sokkal inkább támaszkodik a technikás, rövid passzos játékra (a Prandelli-éra 80%-áról 88%-ra emelkedett az arányuk a csapat összes átadása között), miközben a védekezésben is kisebb szerepet kapnak a céltalanabb felszabadítások a tényleges labdaszerzést jelentő szerelések és megelőző labdaszerzések mellett, ennek következményeként nem csak a labdabirtoklás aránya, de a kapura lövések száma is a 14,2-es mérkőzésenkénti átlagról 15,7-re emelkedett Hamza Hamzaoğluval.

İsmail Kartal mindeközben a szezon során a labdabirtoklás végig sallangmentesebb védekezéssel (a védő megmozdulások 38%-a felszabadítás, így meccsenként alig 10,4 lövést engedélyezve az ellenfeleknek) és több direkt passzal (az átadások 9%-a) illetve beadással (7%) párosult. Utóbbi nem véletlen, hiszen a megnyert fejpárbajok száma (14,0 meccsenként) is igencsak magas a kanárik támadóinál és védőinél egyaránt.

A két csapat statisztikái az eddigi bajnokikon (adatok forrása: whoscored.com)

A vasárnap esti derbi a hazaiak viszont nélkülözni fogják az egyik legjobban fejelő középhátvédjüket, Bekir Irtegünt (2,1 megnyert fejpárbaj meccsenként) sérülése miatt, ugyanakkor eltiltása után visszatérhet a csapatba a válogatott kapus Volkan Demirel és a balhátvéd Caner Erkin. A vendégeknél még kellemetlenebb a sérültlista, hiszen az egyik legnagyobb sztár, Felipe Melo dőlt ki pár két hete egy komolyabb sérüléssel és előreláthatólag árpilisig már nem térhet vissza, de Goran Pandev játékára sincs esély. A török válogatottak egész sora mellett így is maradnak külföldi sztárok is mindkét csapatban szép számmal, hiszen a hazaiak a nigériai válogatott Emenike és a szenegáli Moussa Sow mellett a már veteránnak számító Dirk Kuyt-öt is a támadósorukban tudhatják, míg a vendégek kulcsemberére, Wesley Sneijderre újra több európai élcsapat is pályázik, a védelem oszlopa a kameruni válogatott Aurélien Chédjou, a kaput pedig az uruguay-i válogatott Fernando Muslera őrzi.

A várható kezdőcsapatok

A találkozó magyar idő szerint vasárnap este 18.00-kor kezdődik, érdemes streameket vadászni például: ITT.