A héten a Deloitte nevű könyvvizsgáló cég nyilvánosságra hozta legújabb kimutatását a világ legnagyobb bevételeivel rendelkező labdarúgó klubokról. A Football Money League rendszerint nem foglalkozik az egyesületek kiadásaival vagy adósságaival (a Forbes erre is kiterjedő listáját az év későbbi időszakában szokta publikálni) és talán a hivatalos adatok hitelességét is sokan megkérdőjelezhetik, több szempontból is érdemes lehet azonban a figyelemre.
- Egyrészt tudnunk kell, hogy az UEFA pénzügyi fair play rendszere ezekhez a bevételekhez viszonyítja a kiadások megengedett határát,
- másrészt a Deloitte adatainak diakroniukusabbb vizsgálata alapján kirajzolódhatnak a világ labdarúgásának hátterében meghúzódó gazdasági tendenciák.
A 2014/15-ös szezon bevételi adatairól szóló riport helyezéseinek megtekintésekor azt értékelhetjük jelentősebb változásnak, hogy a Barcelona BL-győzelmével megnövelt bevételei révén visszalépett a második helyre, miközben a Paris Saint-Germain története legjobb helyezéseként a negyedik pozícióba kúszott fel. A 20+10-es rangsor alsóbb régióiban azt láthatjuk, hogy a fehér összekötővonallal jelölt angol klubok közül egyre több kerül egyre feljebb a toplistán, miközben a világoskék összekötővonallal jelölt olasz klubok jellemzően inkább egyre hátrébb csúsztak az elmúlt tíz évben, a négy élbajnokság csapatain kívüli klubok pedig egyre inkább eltűnnek a leggazdagabbak térképéről. Különösen Európa keleti felének pedig továbbra sincs esélye bekerülni az elitbe. Törökországot már csak a Galatasaray képviseli a rangsorban, a különösen a rubelválság előtt a közvélemény által gyakran "újgazdagnak" tartott orosz klubok közül pedig egyetlen egy sem került soha a legtehetősebbek listájára.
Ha magukat a bevételi értékeket is figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan vezető Real Madrid hozamai csaknem megduplázódtak ezen időszak alatt (292,2 millió euróról 577 millióra), és a közvetlen elit és a valamivel kevésbé tehetős klubok közötti pénzügyi szakadék egyre növekszik. Míg például a tíz évvel ezelőtti ötödik helyezett Milan csak 53 millióval, a tizedik helyezett Liverpool pedig 116,2 millióval maradt el a madridiak mögött, most az ötödik Bayern München hátránya már 103 millió euró, a tizedik Juventusé pedig 253,1 millió, ráadásul éppen utóbbiak mögött is tovább növekedett a szakadék a top 10 és az üldözők között. Ez a jelenség természetesen rányomja bélyegét a Bajnokok Ligája eredményeire is, amelynek lebonyolítása és díjazási rendszere egyébként a látszólagos reformok ellenére is nagyban hozzájárul a pénzügyi kiegyenlítetlenség fenntartásához is.
Az egyes ligákon belüli pénzügyi versengés elsősorban a televíziós közvetítési jogok kiemelkedően demokratikus elosztása miatt a Premier Leaugue-ben a legkiegyensúlyozottabb, ám a leggazdagabb öt klub, majd a hatodik Tottenham mögött szintén folyamatosan tágul a olló. Spanyolországban a két élklubtól nagyon messze elmaradva az Atlético Madrid vette át a listáról lecsúszó Valencia helyét, de a matracosok 187,1 milliós bevételeinek így is több mint háromszorosából gazdálkodhat a Barcelona és a Real Madrid. A Ligue 1-ben a Paris Saint-Germain egyeduralkodóként való megerősödésével párhuzamosan eltűnt a Lyon és a Marseille a leggazdagabbak listájáról, a Bundesligában pedig a Bayern München pénzügyi fölénye egyre erőteljesebb, jelenleg csak a Dortmund és a Schalke tudja velük tartani valamelyest a lépést. A Serie A-ban kissé paradox módon az a Juventus látszik kijönni a legsikeresebben a 2006 óta érzékelhető válságból, mely a calciopoli után a legsúlyosabb büntetést kapta, így egy óvatósabban építkező pályára kényszerült, miközben a nagyok közül a Milan és az Inter nem volt képes reagálni a nemzetközi viszonyok átalakulására és a bevételek viszonylagos csökkenése ellenére is igyekezett a kiadások terén tartani a lépést az európai elittel, a törvényszerűen bekövetkező pénzügyi megingást pedig azóta sem sikerült orvosolni, így gazdasági fölényük az olasz vetélytársakkal szemben nem érvényesül olyan erősődő mértékben, mint a többi liga óriásai esetében a hazai vetélytársakkal szemben.
A labdarúgóelit gazdasági tendenciáinak valamivel alaposabb elemzéséhez kihasználhatjuk, hogy a Deloitte a húsz leggazdagabb csapat esetében három fő kategóriában részletezi a bevételek forrását:
1 – Meccsbevételek
2 – Közvetítési jogdíjakból származó bevételek
3 – Szponzori bevételek
1. Meccsbevételek
Ha csak a szurkolóktól befolyó meccsbevételekre koncentrálunk, első pillantásra megállapíthatjuk, hogy az olasz csapatok különösen ezen a téren maradnak el a huszas lista többi egyesületétől. Ez alól kivétel talán csak a Juventus, mely Olaszországban egyedülálló módon 2011 szeptemberében avatta fel saját stadionját, az Olimpicóban korábban a meccsbevételekben az utolsó helyet hozó 28 ezer körüli átlagnézőszám pedig 38 ezer köré ugrott azóta, így a 2014/15-ös szezonban regisztrált 51,4 milliós hozam magasan előzi az ezen a téren második legerősebb Roma 30,4 millióját. A jelenség még látványosabb eredményt hozott az Arsenal számára, hiszen az Emirates 2006-os felavatása óta az ágyúsok már annak 60 ezres kapacitását hasznáják ki szemben a Highbury-ben korábban rendelkezésre álló 38 ezres befogadóképességgel. Mivel pedig a jegyárak is messze a legmagasabbak az új stadionban, az Arsenal tavaly a legmagasabb meccsbevételt regisztráló klub volt 132 milliójával, ami azt is jelenti, hogy a legnagyobb arányban, 30,3%-ban támaszkodik a költségvetése erre a tételre (ehhez fogható mértékben csak a Galatasaray tenne így, ha még a húszban lenne), miközben a legmagasabb, 81 ezres átlagnézőszámot hozó Westfalenstadion „csak” 54,2 milliót hoz a Dortmundnak, ami bevételei 19,3%-át teszi csak ki.
Azt is megjegyezhetjük, hogy a Paris Saint-Germain a listán való 2012-es megjelenése óta meredeken felfelé ívelő pályát ír le a meccsbevételek terén is, így a dobogósokra való felzárkózása is nagy részt ennek a fejlődésnek köszönhető. A két spanyol óriásklub, a Barcelona és a Real Madrid pedig nem csak a La Liga közvetítési díjainak már említett egyenlőtlen megoszlása miatt, hanem bizony a szurkolóktól közvetlenül származó bevételek terén is magasan a spanyol vetélytársak fölé emelkedik, és ez nyilván kölcsönhatásban van a további forrásokkal is.
2. Közvetítési jogdíjak
A televíziós társaságoktól származó bevételek különösen Olaszországban emelkednek ki a többi forrás közül, a Juventus és a Roma is ebből fedezi költésgvetésének több mint 60%-át. Ennek ugyanakkor nem csak az az oka, hogy a Serie A amúgy meglehetősen magas közvetítési díjainak elosztása igencsak egyenlőtlen, hanem az is, hogy ezzel párhuzamosan az UEFA is voltaképpen ezt használja ki kupasorozataiban az eredményektől független „market pool” rendszerével, mely biztosítja, hogy az amúgy is tehetős klubok nagyobb arányban részesüljenek a díjazásokból. Mivel pedig Olaszországból az utóbbi szezonokban csak két-három csapat osztozott a BL-főtáblásoknak jutó összegeken, az olasz egyesületek költségvetése még a többi ligánál is nagyobb mértékben függ a sorozatban való szerepléstől, ami például a Napoli listán való felbukkanásának és eltűnésének váltakozásában is jól érzékelhető. Bizonyos szempontból hasonló a helyzet Spanyolországban, ahol a klubok eddig nem együttesen, hanem külön-külön értékesítették mérkőzéseik közvetítési jogait, így pedig a Real Madrid és a Barcelona nagyon magas bevételeket biztosíthatott magának, a mögöttük lévő egyesületek azonban sokkal kevésbé a hazai, mint a nemzetközi mérkőzéseik jogdíjaira építkezhettek. Az Atlético Madrid a 2012-es EL győzelme után került fel a listára, majd különösen a következő szezon BL-részvétele dobta meg a tv-s bevételeit. Sokkal kiseebb mértékben érzékelhető a BL-részvétel jelentősége Angliában, mint a korábban említett ligákban és a szórás is sokkal kisebb a csapatok között, így aztán míg a legnagyobb klubok bevételeinek a vaskos közvetítési díjak csak 40%-át teszik ki, a kisebb klubok esetében ez az arány 65-70%-ig elmegy.
Itt kell megjegyeznünk, hogy a ligák közül a közvetítési jogdíjakban már most is magassan kiemelkedő Premier League-ben a 2016/17-es szezontól lép életbe egy új szerződés, mely már évi 2,25 milliárd eurót hoz a klubok büdzséjébe, a bajnok pedig csak a hazai bajnoki közvetítésekből majd’ 200 millió eurót kaszálhat majd a demokratikus elosztási módszer mellett is. Ez még az e téren második olasz ligához képest is hatalmas előny, hiszen a Serie A-ban a most futó szezontól beinduló új közvetítési szerződés a korábbi 843 millió helyett most évi 1 milliárd eurót garantál a húsz élvonalbeli klubnak. A Bundesliga még 2017-ig futó és egyébként kiegyensúlyozottabban megoszló szerződése már csak 850 milliót ér, míg a Ligue 1 a mostani 607 millió helyett a következő szezontól évi 726,5 millióval számolhat majd. A La Liga ugyan a következő szezontól már szintén egységesen értékesíti a közvetítési jogokat, mégpedig évi 883 millió euróért, ennek megoszlása azonban feltehetően továbbra is rendkívül egyenlőtlen lesz, így a két óriásklub továbbra is az európai lista élbolyában maradhat majd ezzel a kontraktussal is, ha nem is feltétlenül a jó ideje megszokott első két helyen.
3. Szponzori bevételek
A szponzori bevételek bár valamelyest párhuzamban állnak a szurkolók számával, a leggazdagabb klubok legjelentősebb forrásának tekinthetők. A Deloitte listájának első hat helyezettjénél például egyaránt több, mint 40%-át teszik ki a forrásoknak, ha úgy tetszik, azt is mondhatjuk, hogy az adottságaikból építkezve a támogatókra alapozzák elsősorban a gazdasági fölényüket. Különösen igaz ez a Paris Saint-Germain-re, mely költségvetésének 61,8%-át fedezi a szponzoraitól (2013/14-ben még 69,1%-ot). Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy ez kizárólag a katari tulajdonos érdekeltségi körének támogatását jelentené (melyet a pénzügyi fair play amúgy is korlátoz), meg kell említenünk, hogy a párizsiaknak a sportszergyártójukkal is egészen jó szerződésük van, az első számú francia klubbá válva pedig a Citroën, az Orange, a PMU és egyéb jelentős francia vállalatok is felsorakoztak már az egyesület mögött. Mint már láttuk, a PSG meccs- és tv-s bevételei is folyamatosan növekednek, így kijelenthetjük, hogy a klub elindult a tulajdonostól való mértékletesebb függés útján.
Még inkább igaz ez egy másik komoly hagyományokkal rendelkező, majd a közelmúltban közel-keleti tulajdonos kezébe kerülő klubra, a Manchester City-re. Jól láthatú ugyanis, hogy a szponzori támogatások mértéke a 2008-as tulajdonsováltáskor még nem, csak a 2011/12-es, az első BL-indulást hozó szezonban emelkedett jelentősebben és azóta sem kiugróan, hanem fokozatosan, amihez stabil bajnoki szereplés és további támogatók csatlakozása társult. Ezzel a legtöbb angol rivális fölé nő a csapat, a városi vetélytárs United előnye azonban továbbra is jelentős, és amint látjuk, a támogatottság növekedését még a vörösök viszonylag sikertelenebb szezonjai sem zavarták meg. Mindemellett a szponzori bevételek biztosítják a Bayern München számára, hogy az alacsonyabb tv-s jogdíjakat kiegyensúlyozza az elitben, valamint a németországi vetélytársait jelentősebben maga mögé utasítsa, bár hasonló okokból a Dortmund és a Schalke forrásainak is a fele a támogatóktól származik.
