Statgalamb

„Akkor azt hittem, fordulat következik az életben:
elég egy darabig Nizzában maradnom
hogy mindent elfelejtsek, ami eddig történt.”

(Patrick Modiano: Augusztusi vasárnapok)

A Ligue 1 előző szezonjának egyik meglepetése a bajnokság végére visszaeső Angers és Caen mellett a végül a negyedik helyre befutó OGC Nice volt. Ez az eredmény a klub életében és a franciaországi közvélemény szemében is jelentős tettnek számít, ám a fociszeretők szélesebb köre számára az utóbbi időben egyre inkább elitista jellegű figyelem felkeltéséhez ez még nem lett volna elég. Nyáron viszont a klub - némileg kényszerűségből - számos változáson esett át a játékoskeretben, a szakvezetésben és a menedzsmentben egyaránt. Mindezek megtestesüléseként a klubhoz igazolt a 26 éves létére már igencsak viharos pályafutást maga mögött tudó Mario Balotelli, aki háromszoros olasz, egyszeres angol bajnok, BL-győztes, EB-döntős játékosként süllyedni látszó pályafutása feltámasztása céljából, leplezetlenül amolyan terápiás jelleggel igazolt Nizzába, érkezése azonban több szempontból is megtestesíti a klub szintlépési szándékait is. Ibrahimovic távoztával ugyanis az egész Ligue 1 legértékesebb (és nem kevésbé megosztó) árucikkét tudhatja a Nice a soraiban, akinek például a facebookon több mint 10 millió követője van szerte a világon. Hogy ez mekkora lehetőséget jelent a klub számára, azt talán jól mutatja, hogy az OGC Nice hivatalos oldalát összesen 360 ezren követik, de ezek közül is majd’ 25 ezren a Monaco 4-0-s legyőzése során szerzett Balotelli dupla óta csatlakoztak, ami közel 7,5%-os növekedést jelent alig három hét alatt.

Nyolc forduló után egyelőre a Ligue 1 tabelláját is vezetik a piros-feketék, bár ez nem jelenti azt, hogy a csapatnak reális esélye lenne a bajnoki cím megszerezésére, de egy újabb értékes helyezés elérése és a fejlődési pálya sikeres folytatása egyáltalán nem lehetetlen. A jelenlegi klub ugyanis jóval több Balotelli szanatóriumánál, és voltaképpen az sem véletlen, hogy éppen Nizzára esett Raioláék választása. A kellemes „éghajlat” mellett komoly potenciált jelent a klub háttere, társadalmi és gazdasági környezete, az elmúlt időben pedig az egyesület egy hosszú távú építkezés nagyon ígéretes fázisába lépett. A továbbiakban ennek a fejlődési projektnek az összetevőit igyekszünk kicsit alaposabban körbejárni.

1. A klub háttere

„Igaza van barátom, ha az Azúr-part öreg házainak titkát kutatja”

A Gymnaste Club de Nice nevű sportegyletet (innen az egyik máig használt becenév: Gym) még 1904-ben alapították, önálló labdarúgó szakosztályának megszületése pedig 1908-ra tehető. Az élvonalban 1933-ban szerepelt először a csapat, majd az igazi aranykor az ötvenes évekre tehető 4 bajnoki címmel és 4 kupagyőzelemmel tarkítva, melyből a legendás spanyol légiós Pancho Gonzales mellett az a Just Fontaine is kivette a részét, aki francia válogatottban az ’58-as VB-n (már Reims-játékosként) szerzett 13 góljával máig rekorder. Később meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott az egyesület, többször megjárta a másodosztályt is, de a 70-es években a roppant ambiciózus Roger Loeuillet elnöklése idején egy válogatott sztárokkal teletűzdelt kerettel még két ezüstérem is kerülhetett a vitrinbe. Jelenleg 2002 óta tagja a Nice az élvonalnak, ahol sokáig a stabil középmezőny már jó eredménynek számított Hugo Lloris-szal, Bakary Konéval, Edersonnal, Rod Fannival, Florent Balmont-nal vagy épp Loic Rémy-vel a keretben, később viszont az értékes játékosok elvesztésével a kiesés elleni küzdelem egyre nehézkesebb lett a klub számára.

A szerény anyagi helyzetből adódó nehézségek enyhítésére 2011-ben új elnök, a gyerekkora óta Nizzában élő, az Iselection nevű ingatlancéget is vezető Jean-Pierre Rivière érkezett a klub élére, aki a tulajdonjog 51%-át 12 millió euróért vásárolta meg, majd ezzel az összeggel rögtön egy tőkeemelést is végrehajtott. Mivel kupadöntősként ekkor épp az EL-ben is indulhatott az együttes, relatíve jelentős befektetéseket eszközölt az átigazolási piacon és a fizetési büdzsét is meglehetősen magasra, a bevételek 85%-ra méretezte a vezetés. A bajnokságban azonban folyamatosan a hátsó régiókban tanyázott a csapat, így változtatni kellett a stratégiáján, racionalizálni a kiadásokat és fokozatosabb fejlődési pályára állni. Már ennek jegyében érkezett 2012 májusában Claude Puel a kispadra, aki első évében a negyedik helyre repítette a sasokat (ezt a becenevet a város és a klub címerében található sas után kapta a csapat). Az EL-playoffot viszont elbukta a gárda, és a ligában is két újabb halovány szezon következett, mígnem tavaly aztán egy újabb negyedik hely jelentett fordulópontot.

Mindeközben a város bekerült a 2016-os EB helyszínei közé is, ami a korábban füstbe ment tervek után lehetővé tette egy új stadion felépítését (Bordeaux, Lille és Lyon mellett). A projekt ugyan igen komoly anyagi terheket rótt a városra és a klubra (a 245 millió euró körülire tervezett költségek 400-ra is emelkedhetnek), a csapat végül elköltözhetett a 86 éven keresztül használt, alig 18 ezres befogadóképességű Stade du Ray-ből. A terheket valamelyest enyhíti, hogy a Vinci nevű kivitelező cég végül a stadion nevét az Allianz német biztosítócégnek adta el, mely kilenc évig fizet 1,8 millió eurót azért, hogy Allianz Rivierának hívják a Nice otthonát. 2013 nyarán a logó modernizálásával egyidőben adták át az új stadiont és azóta alaposan meg is ugrott a hazai meccsek nézettsége (a korábbi 10 ezer körüli átlag duplája fölé), így az egyesület a franciaországi EB-rendezéssel járó infrastruktúra-fejlesztés egyik legnagyobb nyertesének tekinthető, melyet a Ligue 1 átlagnézőszámának az idei szezon elején észlelhető visszaesése sem érint.

Ez a fejlesztés azonban még nem jelentene elég előrelépést ahhoz, hogy a klub kiszálljon különös hullámvasútjából. Ahogy ugyanis a korábbi ábránkon láthattuk, 1952 óta a viszonylagos sikereket a megfelelő háttér hiányában mindig egy jelentősebb visszaesés követte és egyszer sem sikerült a klubnak kétszer egymást követő szezonokban az első ötön belül végeznie vagy háromszor az első tízen belül. A hasonló hullámvölgy elkerülése érdekében igyekezett Rivière idén nyáron az újabb negyedik hely után az eredményességgel együtt a klub marketingértékének és költségvetésének tekintetében is szintet lépni. És itt jön a képbe újra Balotelli, akinek a leigazolása már önmagában nagy hírverés a klub számára, vagyis ezzel a szponzorok érdeklődésének felkeltésére is alkalmas. Talán az sem véletlen egyébként, hogy a katari Burrda helyett júliustól az olasz Macron a csapat mezszállítója, akik szintén támogathatták az azzurri egykori sztárjának megszerzését.

Ennél is jelentősebb lépés, hogy két kínai és két amerikai üzletember személyében új tulajdonosi konzorcium jelent meg a klub életében. A kínai Alex Zheng és Chien Lee a világméretű szállodaláncot üzemeltető Plateno Group alapítói, az amerikai Paul Conway és Elliot Hayes társaságában együtt a tulajdonjogok 80%-át szerezték meg, a maradék 20%-ot pedig Rivière tartotta meg magának, aki a klub igazgatója is maradt egyben. A kínai tulajdonosok nem is titkolják, hogy a város turisztikai vonzereje is hozzájárult az üzlethez, és egyébként az EL-meccseken már egy kínai reklámmal (Travel with CTRIP) a mezük közepén játszottak a játékosok. Emellett azonban azt is megtudhattuk a tulajdonosváltásról tartott sajtótájékoztatón, hogy az utóbbi évben jól működő (ezért megtartott) menedzsment, a tehetséges játékosállomány, a növekvő szurkolótábor, az erős regionális bázis (Nizza Franciaország ötödik legnagyobb városa, mely történelmi adottságai miatt sajátságos, a provanszitól is némileg eltérő kultúrával és nyelvvel rendelkezik), a készülő edzőközpont és az új stadion mind nagy potenciált jelentenek és jelentős tényezők voltak a befektetők számára. A 20 millió eurós vételár fele újabb tőkeemelésre fordítódik, így a klub büdzséje 45 millió euró körüli összegre emelkedhet. Ez ugyan a nemzetközi élvonalhoz képest még mindig elhanyagolható és Franciaországban is elmarad nem csak a Paris Saint-Germain, de a Monaco, a Marseille vagy a Bordeaux költségvetésétől is, ám kiemeli a klubot a korábbi helyzetéből, a középmezőnyhöz tartozó vetélytársak tömegéből.

A megfelelő alapokon az OGC Nice tehát nem rövid távú célként tűzte ki a nemzetközi szint megugrását, hanem egyelőre a szponzorok, az elérhető piacok körének szélesítésére koncentrál, így a játékospiacon sem fogott nagyobb költekezésbe, ahogy 2012 óta soha nem is billent mínuszba az átigazolási mérleg. Ehelyett egy hosszabb távú szakmai projekt megalapozásával igyekszik kihasználni, hogy a középmezőny tagjai közül valamelyest kiemelkedhet és a Marseille tulajdonosváltása közben annak - feltehetően csak átmeneti - meggyengülésével jelenleg az ötödik legértékesebb kerettel rendelkezhet.

2. Szakmai program

„A kék egű Nizza világos házaival hatalmas cukrászdára vagy sétahajóra emlékeztetett.”

Költekezés helyett tehát az értékesebb játékosok leszállóágban, de ingyen érkeztek, akár rövid időtartamú, egy éves szerződéssel, mint Ben Arfa tavaly és Balotelli idén nyáron. Fontosabbnak tűnik azonban az ő szereplésüknél egy fiatal csapat kiépítése. A jelenlegi keret átlagéletkora ugyanis alig 23,6 év, ami nem csak a Ligue 1-ben a legalacsonyabb, de az öt európai élbajnokságban sem rendelkezik egyetlen csapat sem fiatalabb kerettel. Jean-Pierre Rivière deklarált célja, hogy az OGC Nice a Côte d’Azur legjelentősebb utánpótlás-központja legyen, ami az ezen a téren már hagyományosan erősnek számító vetélytársak (Marseille, Monaco) figyelembevétel igencsak merész célkitűzés. Ennek érdekében fogtak bele még 2014-ben a korábban használt Charles-Ermann sportpark helyett egy új edző- és utánpótlásközpont megépítésébe, mely kissé megcsúszva a jövő nyárra készülhet el teljesen. Hogy a célkitűzést van mire alapozni, azt az is jól mutatja, hogy a Gym fiataljai 2012-ben megnyerték Franciaország legpatinásabb U19-es seregszemléjét, a  Gambardella-kupát, az ott szereplő játékosok közül aztán Jordan Amavi tavaly 11 millió euróért igazolt az Aston Villához, Mouez Hassen jelenleg a felnőtt csapat második számú kapusa, de Alexy Bosetti és Dorian Caddy is a keret tagjai, összesen pedig 11 saját nevelésű játékos mondhatja el ezt magáról. Mindemellett az idei nyár fontos távozói (Hatem Ben Arfa, Jérémy Pied, Nampalys Mendy vagy Valère Germain) helyére is három-négy 21 év alatti játékos is érkezett a nagyobb nevek (Balotelli, Belhanda és Dante) mellett, akiknek az árát egyébként teljes egészében fedezte a korábban hasonló módon a klubhoz került Nampalys Mendy értékesítése (15,5 millió eurót fizetett érte a Leicester). A negyedik hely után a korábbi vezetőedzőt Claude Puelt búsás ajánlatokkal megkörnyékező angol klubokkal sem tudott versenyezni a Nice, így négy év után új vezetőedző után kellett néznie.

A kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy az új edző profilja illeszkedjen a klub elképzeléseibe és a Puel által megkezdett szakmai nyomvonalon se jelentsen drasztikus váltást. Alighanem minden szempontból ideális megoldást sikerült találni Lucien Favre személyében, aki például 2007-ben úgy nyert svájci bajnokságot az FC Zürichhel, hogy még a nizzainál is alacsonyabb, mindössze 21,4 volt a keretének átlagéletkora, és olyan akkor 20-21 éves játékosokat indított el karrierjükön, mint  von Bergen, Dzemaili, Inler vagy a brazil Raffael. Nemzetközi hírnévre Favre inkább a Herthánál, majd a Mönchengladbachnál elért sikerek révén tehetett szert, majd a tavalyi gyenge szezonrajt és elbocsátás után közel egy év szünetet tartott, mígnem most újra munkát vállalt, vagyis nyilván Favre számára sem volt elhanyagolható szempont a Nizzában körvonalazódó projekt alakulása, amikor a szintén érdeklődést mutató Everton ellenében a piros-feketéket választotta. A vezetőség mindenesetre ahogy Puellel, úgy Favre-ral is hosszú távon számol, három éves szerződést kötött vele, hiszen Rivière tőle is azt várja, hogy a korábbi brusztolós klubfilozófia helyett látványosabb támadójátékkal fejlessze szakmai vonalon is a Gym imázsát.

Egyelőre úgy tűnik, sikerül is Favre-nak tovább haladnia a Puel által megkezdett úton. Mindkét szakember hasonló taktikát követ, a védelem mellett a biztos labdatartásra és a gyors ritmusváltásokra épít, igyekszik minimalizálni a labdavesztéseket, azok negatív hatását pedig hatékony gegenpressinggel enyhíteni. A passzok a játék minden fázisában túlnyomórészt gyorsak és rövidek, tavaly és idén is a liga második legtöbbet passzoló csapata a Nice, ugyanakkor a labdabirtoklás csak elhanyagolható mértékben érinti a támadóharmadot, tavaly Puelnél már a 22% is a liga legalacsonyabb idevágó mutatója volt, ami idén ráadásul 17%-ra csökkent. Ebből is következik, hogy a támadások mennyisége helyett azok hatékonyságán van a hangsúly, amiben a favre-i gárda még kiemelkedőbb is a megelőzőnél. A Bundesligában már általánossá vált módon a védelmek által könnyebben hárítható beadások száma minimális (10,9 meccsenként), és annak ellenére, hogy a lövések számának tekintetében (11,4) a csapat jelenleg csak a tizedik a francia bajnokság csapatai között, az azok veszélyességét is értékelő xG mutatók (1,4) alapján a negyedik. A védelem tavaly az ötödik legkevesebb gólt kapta, idén pedig hiába enged a csapat nagyobb számú lövést az ellenfeleknek, azok veszélyessége csekélyebb, az idei nyolc bajnokin mindössze 5-ször kapitulált a hátsó alakzat, ami jelenleg a legkevesebb a Ligue 1-ben.

A Favre által elképzelt csapat azonban nem írható le egyetlen sémára, ugyanis a taktikai változatosság ugyanannyira alapvető feladat számára, mint a hatékonyság. A Nice-Matinnek a szezon előtt adott interjújában elsősorban a letámadás váltásait emelte ki a svájci vezetőedző, de a csapat felállásában is többféle megoldást alkalmazott már. Az első három fordulóban négy védővel, 4-1-4-1-es formációt játszatott a tanítványaival, majd korábbi játékosának, Danténak az érkezésével (a 2011/12-es szezonban Bundesliga-negyedik Mönchengladbachnak volt tagja) átállt a három középhátvédes rendszerre, ahol a két szélső védekezésben 5 védős vonalat alakít ki. Noha Favre elsősorban a 4-4-2-0-ás rendszerében elért eredményeivel lett leginkább ismert, ez a három középhátvédes szerkezet sem teljesen idegen tőle, első profi klubjánál, a svájci Yverdonnál is rendszeresen alkalmazta, majd a Herthánál is többször elővette. Az idei szezonban ezzel a húzással tette labdabiztosabbá a Nice-t, a korábbi 51,7% helyett azóta átlagban 56,4%-ban birtokolja a labdát a csapata a nehezebb ellenfelekkel szemben is, a sikeres passzok aránya pedig a hosszú labdák szükségességének visszaszorulásával 84,6%-ról 86,9%-ra emelkedett.

Az öt védős rendszerben egyébként a középpálya struktúrája továbbra is változatos, volt már 5-3-2 (a Marseille és a Lorient ellen), 5-1-3-1 (Nancy, Montpellier) vagy 5-2-2-1 (Monaco) a csapat formációja, az ellenfél játékának megfelelően. Az viszont nagyjából mindegyik esetben megfigyelhető, hogy a védekezés leglényegesebb mozgásai nem vertikálisak, hanem laterálisak. Vagyis Favre gladbachi védjegyének megfelelően a középpályán pozíció-függő területvédekezéssel igyekszik az ellenfeleket a szélre terelni, ahol aztán az adott szélen érintett játékosok labdára irányuló letámadásra váltanak át, míg a csapat többi része továbbra sem emberfogással, hanem keskenyebb sávra húzódva szűkítik a csapda körüli területeket, így a távolabbi zónákban akár üres helyeket, embereket is hagyva a kevésbé jelentős, nehezebben megjátszható pozíciókban. A módszer működése jól látszik a csapat sikeres szereléseit mutató ábránkon is, hiszen a labdaszerzések nagy része a pálya két szélén figyelhető meg.

Az eredményes védekezéshez a támadások struktúrája is hozzájárul, és nem csak a már említett hatékonysággal és kevés labdavesztéssel, hanem azzal is, hogy az akciók során is kompakt marad a csapat szerkezete. A beadások száma azért is alacsony, mert a szélsőket kivéve a többi játékos csak ritkán mozdul a halfspace-eken kívülre, miközben vertikálisan pedig azért maradhat kompakt a csapat, mert a gyakran egyedül elöl hagyott ék feladata nem az, hogy a csapat többi vonalától elszakadva a támadások gyors befejezésére törekedjen, hanem legtöbbször az, hogy segítse a lehető leggyorsabb támadó tranzíciót, a felzárkózó középpályásokat és szélsőket is bevonja az akciókba visszapasszokkal, akik mögött aztán a védelem vonalai is feljebb húzódhatnak, hogy az esetleges labdavesztés után szűk területeken részt vegyenek a gegenpressingben. A támadások hatékonyságát tehát a gyorsaság adja, hiszen ahogy Lucien Favre egy további interjúban fogalmazott: „minden egyre gyorsabb a világban, az internet, a vonatok, az autók… semmi ok nincs rá, hogy a futball kivétel legyen ez alól a tendencia alól. Szeretem, amikor a csapatom tisztán hozza fel a labdát és arra bátorítom a játékosokat, hogy a lehető legtöbbször alakítsanak ki létszámfölényt az offenzív szakaszokban”.

3. A játékosok

 „Megszabadultam a nehézségi erő törvényeitől. Együtt lebegek Nizza többi lakójával.”

Egyrészt a taktikai elképzelések működéséhez persze szükség van a megfelelő játékosokra is, másrészt a stratégiák kidolgozásának is eleve alkalmazkodnia kell a rendelkezésre álló labdarúgók képességeihez, és ahogy már jeleztük, a fiatal és ígéretes keret jelentős szerepet játszott mind Balotelli, mind Favre Nizzába kerülésében is. Az egész nizzai projekt egyik sarkalatos eleme is, hogy nagyobb a játékospiacon elkölthető források híján sok saját nevelésű vagy fiatalon a klubhoz kerülő labdarúgók karrierjét indítsa el, akik későbbi eladása tovább finanszírozhatja az építkezés újabb fázisait.

A helyi utánpótlásképzés egyik jó példája Yoan Cardinale kapus esete, aki a Marseille melletti La Ciotat-ban született, ám az OM égisze alatt töltött néhány év után 15 éves korában már az OGC Nice berkeibe került, majd négy évvel később már a felnőtt keret tagja lett, tavaly pedig már a sasok első számú hálóőre volt. Az idei szezonkezdete még látványosabb, a még mindig csak 22 esztendős portás az első nyolc fordulóból négyszer kapott gól nélkül fejezte be a meccset, összesen 31 kapujára tartó veszélyesebb lövésből pedig 26-ot hárított, ennél több védést pedig egyetlen másik kapus sem mutatott be eddig a Ligue 1-ben.

A védelemben is találunk egy hozzá hasonló hazai ígéretet a mindössze 17 esztendős, nizzai születésű Malang Sarr személyében, akivel Favre némileg kényszerűségből (Maxime Le Marchand súlyos sérülése miatt) a kezdőcsapatban számol az első forduló óta, amikor is Sarr rögtön egy győztes góllal debütált az élvonalban. Fizikális paraméterei alapján egyébként ő lép fel a védőhármasból a legtöbbet, hogy idejekorán leütközze az ellenfelek akcióit, amit a középhátvédtől viszonylag sok, 1,6 meccsenkénti szerelés és a 3,5 megelőző labdaszerzés is jól mutat. Ezek a mutatók persze csak azért lehetnek a legmagasabbak a védelemben, mert a gegenpressing után a három középhátvéd feladata, hogy mélyebben visszavonódjon és elsősorban a biztonságos felszabadításokra koncentráljon, ami az idei Favre-érában a csapat védekező tevékenységének egészen magas arányát, 42%-át teszi ki (ahogy egy korábbi ábrán láthattuk is). A védősor jobb oldalán a Saint-Étienne-től tavaly még csak kölcsönbe érkező, nyáron mindössze 0,5 millió euróért megvásárolt Paul Baysse idén már a csapatkapitányi karszalagot is viseli, az első nyolc fordulóban bemutatott 61 felszabadítása a második legtöbb a Ligue 1-ben. Középen a feltehetően Favre hívására érkező Dante irányítja a hátvédsort, és talán az is jól szimbolizálja a jelenlegi építkezés egyediségét, hogy ő a klub történetének első brazil válogatottja, akinek egyébként meccsenkénti 2,2 lövésblokkolása a legkiemelkedőbb ilyen statisztika az egész ligában.

Dante honfitársa a bal szélen szereplő 23 éves Dalbert, aki tavaly a Vitoria Guimaraes alapembere volt a portugál élvonalban, mígnem nyáron 2 millió euró ellenében szerződött Nizzába az Angliába távozó Pied pótlására, és eddigi 9 leblokkolt beadásával a liga harmadik legjobb beadás-hárítója. Talán nála is értékesebb tagja a keretnek a szintén Portugáliából, a Portotól két évre kölcsönkapott Ricardo Pereira, aki már az előző szezonban a jól szereplő Puel-csapaptnak is fontos láncszeme volt. Akkor még a bal szélen játszott, de Dalbert érkezésével és Pied távozásával átkerült a jobb szélre, ahol olyannyira nem vallott szégyent, hogy 22 évesen már a portugál válogatottban is bemutatkozhatott. Ahogy korábban jeleztük, a két szélső védekezésben öttagúvá alakítja a védővonalat, mégpedig a becsapdázáskor igen keskenyre húzva ezt a láncot. Ahogy a Monaco elleni mérkőzés egy jelenetén látszik, amikor az ellenfél akciója a védelem jobb oldalára szorul, a védővonal csak a pályának nagyjából a közepéig tolódik, vagyis nem hogy a túlsó szélt, még a támadók számára csak nehezebben elérhető túloldali halfspace-t is feladja, hogy minél szűkebb réseket hagyjon csak a védőlánc tagjai között az esetleges áttörésre, miközben egyébként a jobb szélső, valamint az 5-2-2-1-es felállás két jobb oldali középpályása labdára irányuló letámadással igyekszik hibára késztetni a Monaco játékosát. Az eddig említett szélsők mellett a saját nevelésű, 18 esztendős Olivier Boscagli a tavalyiakkal ellentétben idén még nem kapott szerepet ezeken a posztokon, csak a Dijontól a nyáron 1,25 millióért szerződtetett Arnaud Souquet, ám utóbbi is csak két alkalommal.

A középpálya összetétele igen változatos és a szükséges nagy mezőnymunka miatt Favre itt is alkalmazza leginkább a rotációt. A legvisszavontabb szerepkörben, a védelem és a középpálya közötti kapocsként a csapat rangidőse, a már 34. életévét taposó Mathieu Bodmer szokott pályára lépni, aki három éve érkezett a klub politikájának megfelelően ingyen a PSG-től. Az igazán nagy mezőnymunkát a tavaly berobbant két apró örökmozgó végzi. Egyikük a 20 esztendős, a szomszédos, szintén nagy múltú, ám jelenleg csak amatőr szinten működő Cannes-nál felfedezett Vincent Koziello, aki nem sok időt töltött a Nice utánpótláscsapatánál, hanem gyorsan a felnőtt keretbe került, tavaly 35 bajnokin 3 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. A termetre hasonló (165 cm magas) Jean Michael Seri megtalálása is a klub portugáliai játékosmegfigyelőit dicséri, hiszen tavaly nyáron a Paços de Ferreirától érkezett 1 millió eurós befektetésként, mára pedig az egyik legfontosabb láncszeme a csapatnak, idén meccsenkénti 3,2 kulcspassza a liga idevágó rangsorának harmadik helyét jelenti, de 3 gólpasszánál többet sem adott senki a Ligue 1-ben, így nem csoda, ha 25 esztendősen Seri már az elefántcsontparti válogatott alapemberévé is vált. Jól passzol melléjük és a klub hosszú távú stratégiáiba is tökéletesen beleillik Wylan Cyprien, aki a Franciaország tengerentúli megyéjének minősülő Guadaloupe szülöttjeként gyerekkorában került szüleivel Párizsba, majd a Lens tehetségkutatói fedezték fel, ahol 18 évesen már a 2013/14-es  élvonalba jutó csapatnak, majd az ott újra kiesőnek is fontos tagja volt, mígnem az előző szezonban a másodosztályban szerzett 7 találata után 5 millió eurót sem sajnált a még mindig csak 21 éves játékosért az OGC Nice. Idén ugyan némileg visszavontabb szerepkörben kell megállnia a helyét, mint a Lens-ban, de így is 1 gól és 2 gólpassz szerepel már a neve mellett. Az eddig felsoroltak mellett a tavaly a másodosztályból feljutó Nancy-tól elcsábított két további fiatal játékos, a januárban 1 millióért érkező 20 éves Rémi Walter, és a nyáron 2,5 millió ellenében Nizzába költöző 19 esztendős Arnaud Lusamba is többször pályára léphetett és a kezdőben is megfordult már a rotáció jegyében, így talán joggal jelenthetjük ki, hogy ezen a poszton a legszélesebb Favre repertoárja.

Egy sorral feljebb lépve a támadók között egy-két évvel idősebb játékosokat találhatunk, akik, mint ahogy láttuk már, a középpályás zónavédekezésnek vagy a letámadásnak is ugyanannyira fontos ágensei, mint az akciók szervezésének. A Monaco-nevelés Valentin Eysseric a hercegségbeliek 2011-es Gambardella-kupa győzelme után került először Nizzába, akkor még kölcsönben, majd fél év után 1,5 millió euróért megvásárolta a Gym a játékjogát, itt pedig rögtön fontos játékossá is vált. Tavaly némileg meglepetésre - talán az előrelépés reményében - került egy szezon erejéig kölcsönbe a Saint-Étienne-hez, idén azonban már újra a piros-feketéket erősíti. A 26 esztendős avignoni születésű (szintén a Provence-Alpes-Côte d’Azur, azaz PACA régióhoz tartozó város) marokkói válogatott Younès Belhanda négy éve 12 góllal vette ki a részét a Montpellier (szintén PACA) bajnoki címéből, így idén az anyaegyesülete ellen szerzett gólja után el is maradt a gólöröm. A meseszerű francia bajnoki trófea után egyébként a Dinamo Kijevvel is nyert két ukrán bajnokságot, tavaly viszont már a Schalkéban szerepelt kölcsönben, idén pedig a Nice kapta meg egy szezonra az ukránoktól és eddig 1 góllal valamint 2 gólpasszal hálálta meg a bizalmat. A 23 éves Alassane Pléa néha legelöl, mozgékonyabb támadóként, amolyan hamis kilencesként is kapott már szerepet az idei bajnokikon. Ő korábban a Lyon akadémiáján nevelkedett, az OL-nél azonban sosem kapott igazán lehetőséget, egy auxerre-i kölcsönjáték után alig 0,5 millióért csapott le rá a Nice, ahol első szezonjában 9 gólt készített elő, tavaly pedig 6-szor talált be az ellenfelek hálójába annak ellenére, hogy több sérülés is hátráltatta, az ősz nagy részét ki kellett hagynia és igazából csak tavasszal állhatott Puel rendelkezésére. Idén jó esély van rá, hogy ezt az egyéni rekordjának számító 6 bajnoki gólt is megdönti, hiszen nyolc forduló után már 3 találatnál jár. Hasonló támadó poszton csereként eddig még a Juventustól kölcsönkapott 20 esztendős görög-angol támadó, Anastasios Donis lépett pályára három alkalommal.

Hagyományos értelemben vett csatárt, vagy éket főként Mario Balotelli játszik. A nehéz sorsú ghánai szüleitől gyerekkorában olasz nevelőcsaládhoz kerülő támadó gyorsan közönségkedvenccé vált Nizzában, és az erősen támogató közeg (no meg a valamivel kétségtelenül alacsonyabb színvonalú bajnokság) hatására már 5 gólt szerzett a bajnokikon, átlagban 51 percenként rezegtette meg az ellenfelek hálóját, így az öt élbajnokság legtermékenyebb csatárának számít. A visszazárásokban talán az elvártnál kevesebbet vesz részt, de Favre saját bevallása szerint dolgozik azon, hogy fegyelmezettebb mezőnymunkára nevelje csapata legnagyobb sztárját. Mindezt persze csak óvatosan, hisz mint láttuk, nagyon fontos Balotelli az OGC Nice jövője szempontjából, ami gyakorlatilag a közönség és a csapattársak viselkedésén is érezhető. Franciaországban és a klubjánál ugyanis igazi sztárnak járó bánásmódban részesül, játékostársai nagy bizalommal vannak iránta és azonnal ki is állnak mellette minden pályán történt esemény után. Így volt ez a Lorient ellenni mérkőzésen is, ahol Olivier Thual játékvezető kissé érthetetlenül és indokolatlanul mutatta fel Balotellinek a második sárga lapot, a szövetség pedig azóta törölte is Super Mario eltiltását, aki így pályára léphet péntek este a különlegesen pikánsnak ígérkező Lyon elleni rangadón.

Lyon és Nizza között ugyan nem nagy a földrajzi távolság, ám nem egy régióban találhatóak, így nem a regionális rivalizálás teszi különlegessé a párharcukat a szurkolók számára, hanem egy nem is olyan régi incidens. 2007 szeptember 15-én a Brigade Sud de Nice nevű ultracsoport mintegy 40 tagja az OGC Nice idegenbeli mérkőzésére tartott Auxerre-be az A6-os országúton. Több mint 700 kilométer megtétele után a Beaune-Merceuil-ben található pihenőben álltak félre buszukkal szusszanni egyet, ahol azonban a sors furcsa fintoraként belebotlottak a Cosa Nostra Lyon nagyjából 150 ultrájába, akik pedig a Lyon metzi vendégszereplésére igyekeztek. Noha a két klub között addig különösen nagy ellenségeskedés nem volt, a két csoport itt összecsapott, a túlerőben lévő lyoniak pedig végül elrabolták a BSN nagy becsben tartott molinóját. Azóta a nizzai szurkolók számára különösen jelentős az OL elleni meccs és korábban többször „15 Septembre” feliratú transzparensekkel is készültek a két csapat összecsapására.

Idén egyébként az Allianz Rivierában már két helyi derbit is megnyert az OGC Nice, sikerült a Marseille-t és a Monacót is két vállra fektetni. Ha ez összejönne az elméletileg szintén dobogóért hajtó Lyon ellen is, az nem csak azt jelentené, hogy a Gym megőrzi a tabella első helyét, hanem azt is, hogy az őrségváltás újabb demonstrálásával továbbra is reflektorfényben maradhat a csapat és tovább reménykedhet akár egy BL-t érő helyezésben is. A legfontosabb azonban, hogy az utóbbi célkitűzésről akkor sem kell a klubnak lemondania, ha Favre tanítványai elveszítik bajnoki veretlenségüket, hiszen a vezetés korábban taglalt célja éppen az, hogy ne túlzó elvárásokra alapozza a fejlődési modelljét.