Itt lett volna egy normális poszt, de talán ez jobban is illik a klubfutball és a válogatottak világának, a proaktív és a reaktív labdarúgásnak, a hanyatló és professzionalizáló megítélésnek egymásba forduló és egymást álmodó körkörös romjaihoz.
A kontinentális tornák, világbajnokságok mérkőzésein az óvatosság dívik, hiszen
- - a meccseken a tét hihetetlen nagy, a csapatok számára nincs javítási lehetőség,
- - nem egy-egy városrész, város vagy akár globalizált szurkolótábor, hanem egész országok és akár azok globalizált szurkolótábora képviseletében szerepelnek a válogatottak,
- - ezzel a tornák nézettsége és marketingértéke kiemelkedik a többi futballesemény közül, ezért lesznek az itt jól szereplő labdarúgók sokszor alaposan túlértékeltek a játékospiacon,
- - a kapitányok nem a legmagasabb fizetésekkel rendelkező elit-edzők, így számukra egy siker jelenthet kiugrási lehetőséget, a kudarc viszont hosszú időre eláshatja őket,
- - a válogatottaknak jóval kevesebb idejük van közösen dolgozni, mint a klubok csapatainak.
"international football is about not losing"
Ezért hát...
Franciaországnak nem sikerült megnyernie zsinórban a harmadik labdarúgó-eseményt, melynek házigazdája lehetett, így egyébként az Európában rendezett 25 világbajnokság és EB közül mindössze 7-szer győzött a hazai válogatott.
A térképen azért jól látszik, hogy a kontinens nyugati fele hatalmas fölényben van a rendezések számát illetően, Franciaország öt, Olaszország négy, a 2024-es EB-re pályázó Németország pedig már három eseménynek adhatott korábban otthont, míg Kelet-Európának eddig csak két jelentős labdarúgó-esemény jutott.
A 2020-as EB 13 rendező városa is csak részben töri meg ezt a tendenciát, hiszen a ’64-es spanyol EB-rendezésből kimaradó Bilbao és Amszterdam másodszor, Brüsszel és a final fourt rendező London harmadszor, ugyanakkor München negyedszer, Róma pedig ötödször adhat majd otthont jelentős labdarúgó-tornának, míg a Brit-szigeteken további kétszer három meccset is rendezhetnek majd az írországi Dublin és a skóciai Glasgow révén.
Az említett nyolc városon kívül Koppenhága által debütálhat Dánia, Kelet-Európából pedig mindössze Budapest, Bukarest és Baku. Mindeközben Szentpétervár a 2018-as VB után már a második nagy focieseménynek lehet majd társházigazdája 2020-ban.
A 2016-os EB 2,12-es gólátlaga a legalacsonyabb a kontinensbajnokságok történetében 1996 óta (2,06), de korábban is mindössze egyszer, a csupán négy mérkőzésből álló ’68-as tornán esett ennél kevesebb találat.
Pedig az utóbbi húsz évben az Európa-bajnokságok meccsei több gólt számláltak, mint a világbajnokságok találkozói, az EB-knél magasabb gólátlagot a kontinentális bajnokságok közül tartósan csak az Ázsia-kupák produkáltak, miközben a Copa Américák góltermése általában meglehetősen hullámzó, az idei, centenáriumi torna viszont egész magas, 2,84-es termést hozott meccsenként.
Idén több lövéssel kísérleteztek a válogatottak, mint a legutóbbi három Európa-bajnokságon (meccsenként átlagban 26,64-szer), azonban a kaput eltaláló lövések (8,86) és a gólok száma (2,12) közben egyértelműen ereszkedő tendenciát mutat, vagyis a próbálkozások egyre jelentősebb része a védők által egyre inkább szorongatott, kiszorított helyzetből, illetve távolról érkezett.
A kaput találó lövések különbségét és a labdabirtoklást ábrázoló grafikonokon azt láthatjuk, hogy a négy elődöntős közül mind idén, mind négy évvel ezelőtt három is többet birtokolta átlagban a labdát az ellenfeleinél.
Az idei győztes Portugália a csoportkörben még hatvan százalék feletti labdabirtoklást produkált, az egyenes kieséses szakaszban azonban egy éles szemléletváltással már rendre kevesebbet birtokolta a labdát, mint az ellenfelei, de átlagban így is 50% felett zárt. Nem úgy négy évvel ezelőtt, amikor a luzitánok az elődöntős csapatok közül egyedüliként mutattak fel bőven 50% alatti labdabirtoklást.
Az egyes mérkőzéseken ugyanakkor azt tapasztalhattuk, hogy a labdát kevesebbet birtokló csapatok több találkozót nyertek meg (a meccsek 37%-át), mint amennyit elvesztettek (35%). Ezt azért leginkább “döntetlennek” nevezhetjük a proaktív és reaktív futball versengésében, de az előző kontinensbajnoksághoz és az idei BL egyenes kieséses szakaszához képest is elcsúszásnak tekinthető.
Az ugyanakkor mindhárom sorozatban jól megfigyelhető, hogy a lövések száma, és különösen a kaput eltaláló lövések száma sokkal nagyobb mértékben határozza meg a csapatok sikerességét.
Az idei EB gólátlaga természetesen az öt európai élbajnoksághoz viszonyítva is alacsony, viszont a lövések száma kilencven percre bontva is magasabb ezen ligák átlagánál. Ha azonban ismét megviszgáljuk a kaput találó lövések arányát, láthatjuk, hogy az EB-n ez a szám jóval alacsonyabb bármelyik élbajnokság idevágó mutatójánál és az is látványos, mennyivel többször voltak a távoli lövésekre kényszerítve / vállaltak be kevesebb kockázatot közelibb helyzet kialakításának megkísérlésével, mint a bajnokságokban: az EB-n ugyanis csaknem minden második lövés (47,7%) a tizenhatosan kívülről igyekezett a kaput célba venni, miközben a klubfutballban ez egyre inkább háttérbe szoruló tendencia.
A meccsenkénti passzok száma is elmaradt az EB-n a legerősebb bajnokságokétól, ami a tempó visszafogottságát jelezheti.
Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy nagyobb arányban támaszkodtak a válogatottak a rövid passzokra, melyek alighanem kevésbé is voltak kockázatosak, hiszen kimagasló hatékonysággal (85,6%) zárt a 24-es mezőny.
A torna-kiírás jellegzetességéből is adódó biztonságos, a vereség elkerülésére koncentráló játék azonban nem jelentette a védelmek fokozott aktivitását sem, hiszen jelnetősen kevesebb szerelési és megelőzési kísérletet kockáztattak meg az EB-n a játékosok, mint az öt élbajnokságban. Egyedül a passzívabb és kockázatkerülő felszabadítások száma kiemelkedő, mely a védekező tevékenység egészen magas, 32%-át tette ki, mely messze felülmúlja ligák 26,4%-os átlagát, de még az amúgy hasonló megoszlású Premier League 31,2%-át is.
Ezzel együtt is összesen csak 6,13 passzra jutott egy védekező közbelépés az EB-n részt vevő válogatottak részéről, szemben a ligák jórészt 5,5 alatti átlagával.
A fejpárbajok száma viszonylag magas volt az EB-n, ami magyarázható a hátrahúzódó védelmek irányába ívelt labdák számával is.
Az elmúlt évek nemzetközi tendenciáinak megfelelően ugyanakkor az oldalról érkező, “klasszikus” beadások száma nem volt különösebben kiemelkedő, hatékonyságuk pedig az öt élbajnokságból négynél is jobb volt.
Az EB-n megkockázatott cselek száma egészen alacsony volt, alig 26 meccsenként és valószínűleg ezek is csak a legígéretesebb esetekben, kevesebb kockázatot felvállalva, hiszen 62%-uk bizonyult sikeresenek, miközben az élbajnokságokban is nagyjából minden második cselezési kísérlet sikertelen.
A válogatottakban elkövetett technikai hibák száma viszont meglehetősen alacsony, ami csak részben magyarázható a passzív védelmekkel, ugyanis csak 37,2 passzra jutott egy-egy ügyetlenségből adódó labdavesztés.
Miközben az EB-n a passzok között a rövidebb átadások voltak az átlag fölötti mértékben is túlsúlyban, a helyzeteket kialakító kulcspasszok között csak 81,8%-ot képviseltek, vagyis viszonylag sokszor sikerült a védelmeket hosszú indításokkal meglepni.
Az eddigieken túl talán a sikerességhez vezető tényezők szerepén (avagy azok hiányán) érhetjük tetten leginkább, mennyire eltérő stratégiákra van szükség a klubcsapatok számára talán a legfontosabb terepnek tekinthető bajnokságokban és a válogatottak számára a csúcsot jelentő tornákon.
A hosszú távon begyűjthető pontok maximalizálására kidolgozott stratégiákkal az élbajnokságokban viszonylag szoros korrelációt állapíthattunk meg a labdabirtoklás és az eredményesség között (átlagban 0,6818), egyanakkor az EB-n az elsősorban a legapróbb hibázási lehetőség elkerülésére kényszerített válogatottak esetében ez a mutató egészen nevetségesen alacsony lett: 0,2001.
További érdekesség, hogy míg a bajnokságokban a leadott lövések száma hagyományosan nagyobb szereppel bír a sikerességben (a legutóbbi szezonban átlagban épp 0,6803-es korrelációs együttható), mint a kapott lövések elkerülése (0,6384), addig az EB esetében a kettő korrelációja szinte megegyező és egyaránt meglehetősen alacsony.
Habár már korábban is láttuk azt is, hogy a kaput eltaláló lövések determinálják ezen tényezők közül a leginkább a sikert az EB-n is, ennek a korrelációs együtthatója is sokkal alacsonyabb volt, mint az öt élbajnokság bármelyikében.
Be kellett látnia: az álmok összefüggéstelen és kavargó anyagának megformálása a legnehezebb dolog, amire ember vállalkozhat, még ha behatol is a felső és alsó régiók minden talányába;
(Jorge Luis Borges: Körkörös romok)
