Blogunk egy korábbi posztjában már tettünk egy kísérletet arra, hogy levonjuk a frissen zárult szezon statisztikáinak tanulságait, így megállapítottuk, hogy az utóbbi évek leglátványosabb tendenciáiként a passzok mennyiségének növekedése és a lövések számának csökkenése volt megfigyelhető. Ezúttal annak igyekszünk utánajárni (utánaszámolni), hogy ezen tényezők mekkora szerepet játszanak a csapatok sikerességében, mégpedig az egyes statisztikai kategóriák és a megszerzett pontszám korrelációjának vizsgálatával. Két változó korrelációs együtthatója ugyanis egy 0 és 1 közötti szám formájában megmutatja nekünk, milyen erős a kapcsolat a két tényező között. Esetünkben ez az egybeesés nyilván nem lehet soha száz százalékos (vagyis 1,0), ezt aligha feltételezné bárki is, hiszen a sikerben számtalan faktor játszik közre egyszerre. Ugyanakkor az itt vizsgált néhány tényező és az eredményesség kapcsolatának erősségét feltérképezhetjük, egymáshoz viszonyíthatjuk, és a kapott koefficiensek diakronikus vizsgálata ismét lehetővé teszi tendenciák felvázolását is.
(a korreláció elméletéről részletesebben például itt: http://rs1.szif.hu/~szorenyi/elm/bioselm7.htm)
I. A játék kiszámíthatatlanságának illata
A labdarúgó mérkőzések végeredményét nyilvánvalóan számos tényező befolyásolja és tudjuk azt is, hogy a győztes kilétét meghatározó lényegesen kevesebb gól miatt a kiszámíthatatlan véletlen szerepe is nagyobb, mint más sportágakban. A játékosok, edzők és vezetők feladata voltaképpen az, hogy a hatásuk alá tartozó faktorok optimalizálásával a véletlen mellett a lehető legnagyobb mértékben biztosítsák a siker feltételeit. Először annak igyekszünk utánajárni, hogy a pályán mely harcmodor biztosíthatja a legkedvezőbb feltételeket az eredményességhez.
I.1. A labdatartás tikkasztó hevében
A passzok növekvő száma a játék felgyorsulása mellett nyilvánvalóan a labdabirtoklásra épülő pozíciós játék előretörését is jelzi, és ha az alábbi pontfelhő diagramjainkon a passzok csapatonkénti kovarianciáját összevetjük a labdabirtoklás idevágó ábrájával, akkor rögtön láthatjuk is, hogy a kettő természetesen kifejezetten hasonló képet ad. A függőleges tengelyen egyébként azért van szükség az összpontszám helyett a bajnokinként szerzett átlagpontok feltüntetésére, mert a német Bundesligában csak 18 klub verseng a többi liga húszas létszámától eltérően, vagyis a csapatok négy meccsel kevesebbet játszanak egy szezonban, az összpontszám használata pedig így torzítaná az eredményeinket. Az öt élbajnokság dobogósait a klubok címereivel jelöltük a halmazban, illetve a közös szóródásból jelentősebben kilógó egyesületeket is, miközben látszik, hogy a kék ponttal jelölt egyesületek igencsak szignifikánsan az átlagvonal mentén helyezkednek el. A ritkább kivételek között láthatjuk például, hogy az átlagosnál (439) magasabb passzmennyiséggel rendelkező Las Palmas az átlagos meccsenkénti pontszámnál (1,37) kevesebbet szerzett, így pedig viszonylag jelentősen a trendvonal alatt marad. Mindeközben az Atlético Madrid magas pontszámát az átlagosnál alig több passzal érte el, a Leicester City pedig kifejezetten kevés sikeres átadásssal lehetett bajnok Angliában.
Mindehhez egyébként azt is figyelembe kell vennünk, hogy az egyes bajnokságok csapatai általánosságban némileg eltérő karaktert mutatnak, így például a Premier League-ben ezüstérmes Arsenal, vagy bronzérmes Tottenham is messze elmarad Európa legtöbb passzt bemutató csapataitól. Ezért amikor a passzok és a pontszám összesített korrelációját vizsgáljuk, nem az öt liga minden csapatának értékeit vetjük össze egymással, hanem az egyes ligákban érzékelhető öt megegyezési együttható átlagát érdemes inkább mérvadónak tekintenünk. Ez alapján nem csak azt láthatjuk, hogy az idei szezonban a korrelációs együttható a jelentősnek mondható 0,7076 volt (0,7 felett beszélhetünk a változók erős kapcsolatáról), hanem azt is, hogy ez az elmúlt évek 0,8 közeli értékeihez képest ez voltaképpen visszaesést jelent.
A labdabirtoklás és az eredményesség közötti kapcsolatot ábrázoló görbe szinte párhuzamosan halad az előzővel, és a korábbi években általában magasabb értékeket is mutat a passzok számának és a pontszámnak a korrelációjánál, idén viszont az együttálás szintén lazább, ám továbbra is erős maradt. Az átlag idei visszaeséséért egyébként leginkább az angol liga a „felelős”, melyben nem csak a passzok száma esett vissza a nemzetközi folyamatokkal ellentétesen, de a pontszámmal való korrelációja (0,4285) is alig a fele volt a tavalyinak (0,8436). A pontfelhő diagram devianciáit szinte egy az egyben ugyanazok a csapatok adják, az egyetlen eltérés alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a Las Palmas a sok passzt nem olyan hosszú ideig tartó labdatartással, tehát gyors átadásokkal produkálta, míg a labdabirtoklásban sokat nyújtó, ám szintén kevés pontot szerző Rayo Vallecano az előző halmazból azért nem lógott ki különösebben, mert a labdát lassabban, kevesebb passzal birtokolta.
I.2. Fojtógató védelmek avagy fojtogató támadások
A lövések számának a megelőző posztban kitárgyalt csökkenésével a sikerességgel való kapcsolatuk is gyengült valamelyest, a korábbi évekkel ellentétben némileg a 0,7-es határ alá csúszott, de azért még mindig szignifikánsnak tekinthető. A legtöbb mecsenkénti lövést a Bayern München és a Real Madrid adta le, mellyel nagyjából az elvárható pontszámot is gyűjtötték be, miközben a Juventus és a Barcelona (egymást kitakarva), a Paris Saint-Germmain és a Leicester valamivel kevesebb próbálkozással szerzett bajnoki címet. Az Atletico Madridot ismét csak kirívóan kevés lövőhelyzet kialakításával tudott sok pontot szerezni, míg a Stuttgart jóval több lövéssel volt kénytelen búcsúzni a német élvonaltól. A Troyes és az Aston Villa mindeközben olyan alacsony pontszámmal zártak, hogy gyakorlatilag bármilyen korreláció-vizsgálatnál távoli végpontokként jelennének meg.
A kapott lövések pontfelhőjére pillantva talán szabad szemmel is látható, hogy valamivel nagyobb a szórás a trendvonaltól távolabbi területeken, az eredményességgel mutatott korrelációs együttható „csak” -0,6384. Ez az érték természetesen azért negatív, mert az ellenfelek lövéseinek száma fordítottan arányos a szerzett pontszámmal, de a koefficiens abszolútértéke is jól mutatja nekünk, hogy az elmúlt években folyamatosan 0,7 alatt maradt. A kapcsolat a sikeresség és a hatékony védekezés között azonban egyébként még mindig látható, viszont alacsonyabb a korábbi tényezők adatainál. Vagyis lehetnek bármilyen kirívó esetek, csapatok, melyek látványosan a stabil védekezésre építik taktikájukat, ezek csupán a szabadváltozók adta természetes kivételekként szolgálnak, összességében a támadópotenciál továbbra is szignifikánsabban határozza meg egy-egy csapat sikerességét. A korábbi mutatókban átlagos teljesítményt nyújtó Atletico Madrid egyébként a védekezésben már a kontinens legjobbjai közé tartozott, a Leicester bajnoki címe azonban itt is elmarad az átlagtól, így magyarázat híján akár a „csoda” kategóriába sorolható, a klub voltaképpen egyszemélyben jelentős tényező a minden korreláció-grafikonon tapasztalható kisebb idei visszaesésben.
Egyéb meccs-statisztikai elemek (cselek, fejpárbajok, szerelések, stb.) korrelációi egyébként még inkább az eddig tárgyaltak alatt maradnak, általában a 0,4-es értéket sem nagyon érik el, így kijelenthetjük, hogy nincsenek olyan szabályszerű kapcsolatban az eredményességgel, mint a fenti tényezők. Érdemes ugyanakkor tenni egy további kitérőt, hogy megkíséreljük feltérképezni a klubok anyagi lehetőségeinek a kapcsolatát a sikerességgel.
II. A bérjegyzékek rendjének szaga
Ezen a ponton azonban le kell szögeznünk, hogy komoly nehézséget jelent az öt élbajnokság minden csapatának anyagi lehetőségeit egy egységes rendszerben vizsgálni. Az egyesületek bevételeiről szóló beszámolók igencsak eltérő módszerekkel, eltérő időszakokra (naptári év vagy szezon) vonatkozóan látnak napvilágot, a keretek becsült értéke igencsak bizonytalan, állandóan mozgásban lévő változó lenne, az átigazolási összegek pedig számos külső tényezőtől is függnek, ráadásul a nyilvánosság előtt hangoztatott borsos transzfereknek sokszor lehet egy fajta figyelemfelkeltő marketing céljuk is a szurkolók, a szélesebb közönség és leginkább a szponzorok felé. Így aztán talán a klubok által használt, általában diszkrétebben is kezelt fizetési keretek jelenthetnek számunkra leginkább kapaszkodót, annál is inkább, mert ezen a területen támaszkodhatunk a Sporting Intelligence által megfelelően széles körben készített felmérésének többé-kevésbé megbízhatónak tekinthető adataira, melyeket az ESPN weboldala tavaly teljes egészében nyilvánosságra hozott. Ezek az adatok a 2013/14-es szezonról szólnak (az idei publikáció a 2014/15-ös adatokról talán a későbbiekben jelenik meg), így erről az időszakról készíthetünk akár egy a fentiekhez hasonló korreláció-vizsgálatot, illetve érdemes talán egyéb források alapján az egyes bajnokságokra részletesebben is kitérni.
II.1. Nagy halak, nagyobbak és még nagyobbak
A pontfelhő diagramon első ránézésre szembeszökő lehet, hogy a klubok között sokkal jelentősebbek a különbségek, hiszen az átlagos fizetési keretet jelző vertikális tengelyünk alaposan elcsúszott balra. A büdzsék nem lineáris, hanem exponenciális növekedése miatt egyébként a korábbiakkal ellentétben itt egy exponenciális transzformációval finomított korreláció-analízis sokszor pontosabb (és magasabb) értékeket adna, az egységesség kedvéért azonban most maradjunk a lineáris trendvonalunknál. Így is láthatjuk ugyanis, hogy minden korábbinál nagyobb átlagos korrelációs koefficienst kapunk (0,7712), vagyis joggal jelenthetjük ki, hogy a fizetési keretek kifejezetten jelentősen határozzák meg az egyesületek eredményességét. Ha vannak is kirívóan negatív (Manchester United, Milan) vagy pozitív (Atlético Madrid, Bilbao) devianciák, ezek előfordulása továbbra sem jelent mást, minthogy a két tényező között a kapcsolat természetszerűleg nem száz százalékos. Az együttállás erőssége tehát azt is jelzi, hogy az egyesületek vezetősége voltaképpen jól használja a fizetési büdzséjét, és ha jelentős összegeket fektet magasan jegyzett játékosok alkalmazására, akkor az igen nagy valószínűséggel „kifizetődik”.
A fizetési keretek vizsgálata ugyanakkor az a terület, ahol a leginkább szükséges a különböző ligák közötti differenciálás, hiszen míg például a Juventus Olaszország legjelentősebb büdzséjével szabályszerűen magas pontszámot ért el a Serie A-ban, az európai elitben távolról sem tartozik a legtehetősebb klubok közé és a horizontális tengelyünk közepe táján felbukkanva csalóka módon jelentős szóródásnak tűnhet a teljesítménye, ellentétben a valós helyzettel.
II.1. Egy egyeduralom margójára
Olaszországban a Gazzetta dello Sport immár hagyományosan minden szezon előtt közöl egy összeállítást az élvonalbeli klubok fizetési kereteiről a hivatalos adatok alapján, melyek hitelességét ugyan kétségbe vonhatjuk, viszonyítási alapnak azonban mindenképpen megfelelnek. A fizetési büdzséje alapján a Juventus zsinórban ötödik scudettója persze egyáltalán nem nevezhető meglepetésnek, de a klub a magabiztos pontszámnak köszönhetően így is valamelyest a trendvonal felett teljesített, akárcsak az elmúlt sikerek alkalmával. Vagyis a csapat az anyagi lehetőségeihez mérten is a várhatónál egy kicsivel jobban teljesített a Serie A-ban, de a 2013/14-es rekordpontszám és sorozatának első, még szerényebb anyagi lehetőségek között elhódított bajnoki címének évében különösen magasan volt a klub logója a piros vonal felett. Ez is közrejátszik egyébként abban is, hogy Olaszországban idén különösen erős volt a kapcsolat büdzsé és az eredményesség között a 0,8542-es korrelációs együtthatóval. A determinációs koefficiens is nagyjából azt jelzi, hogy a klubok fizetési keretei csaknem 73%-ban nem csak egybeestek a csapatok teljesítményével, de meg is határozták azt. A legpozitívabb kilengésnek a Sarri markáns taktikájával az ezüstéremig jutó Napoli teljesítménye tekinthető, a legnegatívabbnak pedig immár zsinórban harmadszor a Milan produkciója, illetve a maga nemében a tavaly még átlagos eredményt hozó Hellas Verona mélyrepülése és kiesése.
II.2. A leggazdagabb szegények
Azzal mára talán mindenki tisztában van, hogy az angol Premier League elképesztő tv-s jogdíjait egyedülállóan kiegyensúlyozottan osztja szét mezőnyének tagjai között, így aztán az egyre brutálisabb közvetítési szerződésekkel mára a bajnokság legkisebb csapatai is lassan a világ leggazdagabbjai közé tartoznak. Bár a szponzori- és egyéb bevételek eltérése következtében így is vannak jelentős differenciák a klubok forrásaiban, ezek a különbségek kisebbek, mint a többi élbajnokságban. Ez magyarázza valamelyest a „leicesteri csoda” előfordulásának a lehetőségét, ám azzal sajnos még nem lehetünk teljesen tisztában, hogy mennyire. Az angol klubok fizetési kereteit ugyanis csak egy éves csúszással elemezik ki a különböző források a cégbíróság (Companies House) év eleji jelentése alapján, így pedig a Leicester City anyagi hátteréről sincs még kézzel fogható információnk. Az biztos, hogy a rókák tavalyi 57 millió fontos bérkeretét nyáron a tulajdonos valamennyivel feljebb tolta, mint ahogy az átigazolási piacon is eszközölt minden korábbinál jelentősebb befektetéseket, hogy elkerüljön egy újabb kiesésközeli szezont, ám a középmezőnynél előrébb feltehetően ez sem predesztinálta volna a csapatot. Egyelőre viszont nem tudjuk, hogy ez mennyiben befolyásolta idén a büdzsé és a ligában elért eredmények közötti korrelációt, így be kell érnünk a megelőző évek vizsgálatával. Abból viszont az derül ki, hogy a PL-ben még a Serie A-nal is nagyobb volt az anyagi lehetőségek szerepe a csapatok teljesítményében, a 0,8623-as korreláció mellett a determinációs együttható is már 74% feletti értéket mutatott, miközben alig-alig találunk a trendvonaltól jelentősebben kilengő egyesületet. A Queens Park Rangers leszereplése tekinthető váratlan negatív devianciának, valamint a Southampton és a Swansea jó szereplése adja még a szórás nagy részét.
II.3. Mindenki kettőért, kettő mindenkiért
Az is igencsak köztudott, hogy a spanyol bajnokság tv-s bevételei rendkívül kiegyenlítetlenül oszlanak meg és ezen egyelőre még a most életbe lépő kollektív értékesítés-szerződés sem sokat változtatott. A Marca adatai is jól mutatják, hogy a fizetési keretek tekintetében a két legnagyobb csapatot meg sem közelíti egyetlen vetélytárs sem. Ez természetesen azt jelenti, hogy a liga rendelkezésére álló, amúgy a többi élbajnokságnál szerényebb források a Realban és a Barcelonában összpontosultak, így ezek a klubok a nemzetközi mezőnyben is jelentős eredmények elérésére hivatottak maradtak, és olyan sztárokat, szponzorokat, médiafigyelmet irányítottak a bajnokság felé, melyek másképp nehezen lehettek volna lehetségesek. A két óriásnak egyébként akkora az anyagi fölénye, hogy még a bajnokság első két helyének megszerzésével is a trendvonal alatt maradtak, vagyis büdzséjük alapján akár még nagyobb előnnyel végezhettek volna az élen. Ezzel együtt a Primera Divisiónban is minden más tényezőnél nagyobb arányban függ a sikeresség a bérkerettől, még ha az olasz és az angol bajnokságnál valamivel alacsonyabb is a korrelációs együttható. A legjelentősebb devianciát az Atlético Madrid jelenti, mely a fentebb már tapasztalt speciális harcmodorával felveszi a versenyt a legnagyobbakkal is, miközben a Valencia lehetőségeihez mérten elég csúfosan alultejesített idén. A többieknek az anyagi helyzetüket tekintve eléggé összemosódó „masszájából” idén a Bilbao, a Villareal és a Celta Vigo emelkedett ki valamelyest, a Levante viszont az elvárhatónál gyengébben muzsikált és végül ki is pottyant az élvonalból.
III. „De jók voltak az illatok is”
Ha az eddigi eredményeket az utóbbi évekre visszavetítve egy diagramon foglaljuk össze, akkor megállapíthatjuk, hogy a támadó képességek folyamatosan nagyobb mértékben határozzák meg a csapatok sikerességét, mint a védekezés, még ha néha a lövések és a pontszám korrelációjának a két görbéje közel is kerül egymáshoz. Mindeközben a sikeres passzok száma, a labdabirtoklás még ennél is szignifikánsabb összetevője az eredményességnek, ezen tényezők súlya azonban egyaránt alacsonyabb volt a most zárult szezonban, mint a korábbi években. A gazdasági lehetőségek szerepe ugyanakkor mindennél nagyobb a klubok sikerességében, mégpedig érezhetően növekvő mértékben. Az angol liga adatait ugyan a mostani szezonra még nem ismerjük, de ha az élbajnokságok átlagáról beszélünk, akkor a tendencia bizonyosan emelkedő, vagyis az olyan esetek, mint a Leicester bajnoki címe, a Milan, a Manchester United viszonylagos vagy a Chelsea egyértelmű gyengélkedése csupán a büdzsé és az eredményesség sohasem feltételezett száz százalékos egybeesését cáfolják, a szoros kapcsolatot nem. Ráadásul az ilyen hullámhegyek és völgyek az egyes csapatok életében nem is bizonyulnak egy-két évnél tartósabbnak, ha az anyagi helyzetük nem követi az ideiglenes eredményingadozást.
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a fenti tényezők természetesen nem választhatóak szét teljesen egymástól és egy szerényebb lehetőségekkel bíró csapat adott esetben akár a védekezésre koncentrálva optimalizálhatja leginkább a sikerességének valószínűségét. A meccsek statisztikai elemei kapcsán továbbá akár hangsúlyozhatjuk ezúttal is, hogy az EB-n például más fajta összefüggések várhatóak, hiszen a válogatottaknak nem hosszú távú eredményességre kell berendezkedniük, hanem rövidtávon, szinte hibátlan teljesítménnyel érhetnek csak fel a csúcsra.
