Statgalamb

"az ösztöne azt súgja, hogy ez az aréna rossz, ez az óriási bronzszem, amelyen a boronák és a pálmalevelek már kirajzolták a korábbi küzdelmek nyomaitól komor, görbe ösvényeiket."
(Julio Cortazar: Minden tűz: tűz)

A héten megkezdődött a Libertadores-kupa 2017-es szezonjának csoportköre. A sorozat 57 éves történetével messze a legrégebbi a BL-rendszerű kontinentális versengések között, hiszen már 1962 óta, vagyis az európai BL beindulását harminc évvel megelőzve csoportkör utáni egyenes kieséses szakasszal bonyolítják le a legjobb dél-amerikai klubok versengését, melyet még csak nem is csúfolnak "bajnokok" ligájának. A Conmebol persze mindössze tíz tagországgal rendelkezik, így közöttük jóval egyszerűbb feladat elosztani a Libertadores-kupában résztvevő helyeket, mint az UEFA viadalában az 55 tagország között. Ennek ellenére az idei kiírástól életbe léptetett, első ránézésre nem túl jelentősnek tűnő változtatásokat takaró reform elég nagy port kavart, ami aztán a sorozat jövőképét is megváltoztathatja:

• Az összes indulók számát 38-ról 47-re emelték, ezzel párhuzamosan ugyanakkor a 32 csoportkörös helyből már nem 6, hanem csak 4 dől el selejtezőkön.
• A selejtezők tíz legjobb kiesője a második számú kontinentális kupasorozatban, a Copa Sudamericanában folytathatja.
• A két kupasorozat a korábbi fél-fél éves időtartam helyett egész évben zajlik majd, immár nem váltva egymást, hanem egymással párhuzamosan.

A változtatásokból azért talán elsőre is látszik, hogy az európai gyakorlathoz hasonlóan az egyre több főtáblás csapatot indító jelentősebb ligák top csapatai felé tolódik el a hangsúly, míg a selejtezőkben várhatóan elvérző, vagy a Copa Sudamericanában versengő csapatoknak kevesebb rivaldafény jut. A változtatások legjelentősebb következménye, hogy a 19 évig meghívottként részt vevő Mexikó elhagyta a sorozatot (egyelőre "ideiglenesen"), ezzel pedig nem csak a kupa arculata változik meg, de a Concacaf és a Conmebol többek között a FIFA-elnök, Gianni Infantino által is szorgalmazott, több szempontból esedékes együttműködése is gyengülni látszik.

"A valóság csak a tapasztalatban létezik, a saját tapasztalatunkban,
és bár csak saját tapasztalat, ha elbeszéljük, történetté válik."

(Gao Xingjian: Lélek-hegy)

A kupadöntő visszavágójával az utolsó akkordjához érkezik vasárnap a kínai bajnokság (Chinese Super League, CSL) történetének legnagyobb nemzetközi visszahangot kapó szezonja. 2016 elején ugyanis a korábban már jelen blogon is vesézgetett lassú terjeszkedés után a jelentős politikai és gazdasági hátszél hatására a liga csapatai olyan komoly erődemonstrációt tartottak a nemzetközi átigazolási piacon, ami egycsapásra a CSL felé irányította számos nemzetközi sport- és híroldal érdeklődését is, ezt pedig korábban más eszközökkel vagy a viszonylagos sikerekkel nem sikerült elérni.

Túl azon, hogy az Európában is ismertebb nevek Kínába csábításával a liga színvonalát is igyekeztek emelni, a költekezés szinte leplezetlen marketingfogásnak is minősült, mely voltaképpen sikeresen vonzotta magához mind a világ, mind a hazai közönség malíciától cseppet sem mentes figyelmét. Mindeközben a startuphoz illő hangzatos programok mögött a valódi cél a kínai labdarúgás rövid távú felemelkedése helyett alighanem inkább a hazai közönségnek a hosszabb távú projektekhez szükséges megnyerése lehetett. A labdarúgóakadémiák gombamódra szaporodnak az országban, a növendékek felkutatásához és megtartásához viszont a társadalom szélesebb rétegeire van szükség. A Nielsen Sports idei felmérése szerint a lakosság érdeklődése fokozatosan növekszik a sportág iránt, és a tendenciák alapján jó esély van rá, hogy a jelenlegi ötödik helyről (a kosárlabda, az asztalitenisz, a tollaslabda és az úszás mögött) a labdarúgás feljebb lépjen a kedvencek listáján.

Mert ne legyünk naivak, azt nyilván a kínai labdarúgás irányítói is pontosan látják, hogy a kínai foci színvonala messze van a legnagyobbaktól és senki nem gondolja közülük komolyan, hogy néhány légiós leigazolásával a kínai válogatott teljesítménye egy csapásra fellendül vagy a nemzeti gárda rögtön a világ élvonalába ugrik. Sokkal inkább a megfelelő gazdasági háttér és az országban rejlő hatalmas marketingérték kiaknázása a jelenlegi cél a fokozatosabb fejlődéshez, a saját utánpótlásbázis és a saját futballidentitás kialakításához, mely nékülözhetetlen előbb Ázsia, majd a világ élmezőnyébe való felzárkózáshoz.

Ennek a folyamatnak a jelenlegi állását ebben a posztban azon kérdések mentén igyekszünk feltérképezni, hogy (1) hol tart a kínai foci az ázsiai labdarúgásban, (2) milyen változásokon ment át a liga az elmúlt szezonban, (3) milyen fajta identitás alakulhat ki mindebből és végül (4) mi lehet a vasárnapi kupadöntő jelentősége.

(a játékosok és a csapatok nevében a magyar írásmód helyett továbbra is maradunk a nemzetközi sajtóban elterjedtebb angol átírásnál)

Már az előző szezonban is jelentkeztünk novemberben és a szezon végén is az öt európai élbajnokság különböző szempontból a leghatékonyabbnak tekinthető játékosairól készült összeállítással, így most a 2016/17-es szezon harmadához közeledve is vethetünk egy pillantást az eféle statisztikákra. Az opta adatait feldolgozó különböző oldalak mindenki által egyszerűen elérhető listákat biztosítanak számos mennyiségi adatról, így emitt elsősorban inkább újra a hatékonysági mutatókra koncentrálunk. Akárcsak egy éve, most is várható persze, hogy a jelenlegi magas hatkékonysági adatok a szezon előrehaladtával és a kísérletek számának növekedésével majd természetszerűleg visszább esnek, de az ebben a szakaszban is különös jelenség, hogy a hat itt vizsgált kategóriánk közül jelenleg ötben a francia élvonal játékosai közül kerültek ki a leghatékonyabbak, ami csak részben magyarázható a bajnokság visszafogottabb tempójával, árulkodó lehet ugyanakkor, hogy a hatodik szempont szerint is egy volt Ligue 1-játékos áll az első helyen.

(az egyes statisztikákkal kapcsolatos módszertani bizonytalanságokra korábban kitértünk, most azonban csak indokolt esetben kerülnek majd említésre)

"Akkor azt hittem, fordulat következik az életben:
elég egy darabig Nizzában maradnom
hogy mindent elfelejtsek, ami eddig történt."

(Patrick Modiano: Augusztusi vasárnapok)

A Ligue 1 előző szezonjának egyik meglepetése a bajnokság végére visszaeső Angers és Caen mellett a végül a negyedik helyre befutó OGC Nice volt. Ez az eredmény a klub életében és a franciaországi közvélemény szemében is jelentős tettnek számít, ám a fociszeretők szélesebb köre számára az utóbbi időben egyre inkább elitista jellegű figyelem felkeltéséhez ez még nem lett volna elég. Nyáron viszont a klub - némileg kényszerűségből - számos változáson esett át a játékoskeretben, a szakvezetésben és a menedzsmentben egyaránt. Mindezek megtestesüléseként a klubhoz igazolt a 26 éves létére már igencsak viharos pályafutást maga mögött tudó Mario Balotelli, aki háromszoros olasz, egyszeres angol bajnok, BL-győztes, EB-döntős játékosként süllyedni látszó pályafutása feltámasztása céljából, leplezetlenül amolyan terápiás jelleggel igazolt Nizzába, érkezése azonban több szempontból is megtestesíti a klub szintlépési szándékait is. Ibrahimovic távoztával ugyanis az egész Ligue 1 legértékesebb (és nem kevésbé megosztó) árucikkét tudhatja a Nice a soraiban, akinek például a facebookon több mint 10 millió követője van szerte a világon. Hogy ez mekkora lehetőséget jelent a klub számára, azt talán jól mutatja, hogy az OGC Nice hivatalos oldalát összesen 360 ezren követik, de ezek közül is majd' 25 ezren a Monaco 4-0-s legyőzése során szerzett Balotelli dupla óta csatlakoztak, ami közel 7,5%-os növekedést jelent alig három hét alatt.

Nyolc forduló után egyelőre a Ligue 1 tabelláját is vezetik a piros-feketék, bár ez nem jelenti azt, hogy a csapatnak reális esélye lenne a bajnoki cím megszerezésére, de egy újabb értékes helyezés elérése és a fejlődési pálya sikeres folytatása egyáltalán nem lehetetlen. A jelenlegi klub ugyanis jóval több Balotelli szanatóriumánál, és voltaképpen az sem véletlen, hogy éppen Nizzára esett Raioláék választása. A kellemes "éghajlat" mellett komoly potenciált jelent a klub háttere, társadalmi és gazdasági környezete, az elmúlt időben pedig az egyesület egy hosszú távú építkezés nagyon ígéretes fázisába lépett. A továbbiakban ennek a fejlődési projektnek az összetevőit igyekszünk kicsit alaposabban körbejárni.

Itt lett volna egy normális poszt, de talán ez jobban is illik a klubfutball és a válogatottak világának, a proaktív és a reaktív labdarúgásnak, a hanyatló és professzionalizáló megítélésnek egymásba forduló és egymást álmodó körkörös romjaihoz.

A kontinentális tornák, világbajnokságok mérkőzésein az óvatosság dívik, hiszen

1. - a meccseken a tét hihetetlen nagy, a csapatok számára nincs javítási lehetőség,
2. - nem egy-egy városrész, város vagy akár globalizált szurkolótábor, hanem egész országok és akár azok globalizált szurkolótábora képviseletében szerepelnek a válogatottak,
3. - ezzel a tornák nézettsége és marketingértéke kiemelkedik a többi futballesemény közül, ezért lesznek az itt jól szereplő labdarúgók sokszor alaposan túlértékeltek a játékospiacon,
4. - a kapitányok nem a legmagasabb fizetésekkel rendelkező elit-edzők, így számukra egy siker jelenthet kiugrási lehetőséget, a kudarc viszont hosszú időre eláshatja őket,
5. - a válogatottaknak jóval kevesebb idejük van közösen dolgozni, mint a klubok csapatainak.

"international football is about not losing"

Blogunk egy korábbi posztjában már tettünk egy kísérletet arra, hogy levonjuk a frissen zárult szezon statisztikáinak tanulságait, így megállapítottuk, hogy az utóbbi évek leglátványosabb tendenciáiként a passzok mennyiségének növekedése és a lövések számának csökkenése volt megfigyelhető. Ezúttal annak igyekszünk utánajárni (utánaszámolni), hogy ezen tényezők mekkora szerepet játszanak a csapatok sikerességében, mégpedig az egyes statisztikai kategóriák és a megszerzett pontszám korrelációjának vizsgálatával. Két változó korrelációs együtthatója ugyanis egy 0 és 1 közötti szám formájában megmutatja nekünk, milyen erős a kapcsolat a két tényező között. Esetünkben ez az egybeesés nyilván nem lehet soha száz százalékos (vagyis 1,0), ezt aligha feltételezné bárki is, hiszen a sikerben számtalan faktor játszik közre egyszerre. Ugyanakkor az itt vizsgált néhány tényező és az eredményesség kapcsolatának erősségét feltérképezhetjük, egymáshoz viszonyíthatjuk, és a kapott koefficiensek diakronikus vizsgálata ismét lehetővé teszi tendenciák felvázolását is.

(a korreláció elméletéről részletesebben például itt: http://rs1.szif.hu/~szorenyi/elm/bioselm7.htm)

Az egyre jelentősebb üzletté váló labdarúgás világában a klubok egyre kisebb mértékben támaszkodnak a meccsbevételeikre. A Deloitte Money League legnagyobb bevételeket elkönyvelő egyesületekről évente összeállított listájával már itt is foglalkoztunk, az összeállítás pedig egyértelműen arról tanúskodik, hogy a stadionokból származó bevételek súlya az elmúlt szezonokban folyamatosan csökkent, az előző szezonban már csak 18,6%-ot tett ki szemben a 2004/05-ös 28,9%-kal. A csapatok mérkőzéseinek látogatottsága ugyanakkor közvetve biztosan befolyásolja valamelyest az egyre fontosabb tv-s bevételeket, szponzori támogatásokat és a klubok szélesebb értelemben vett brand-értékét is, így egyáltalán nem mindegy, hány szurkolót vonzanak egy-egy liga mérkőzései, illetve hogy mennyire gazdaságosak a stadionok, mekkora a lelátók kihasználtsága. A következő posztban az öt európai élbajnokság helyzetét igyekszünk kicsit körbejárni ebből a szempontból.

Az elmúlt hétvégén egyszerre ért véget az öt európai élbajnokság (leszámítva egy elhalasztott mérkőzést), így akár nekieshetünk a különböző csapatstatisztikáknak, hogy a fenti, kifejezetten pofátlan címadással megkíséreljük kivesézgetni a szezon tanulságait, egyrészt a ligák adatainak összevetésével, másrészt az eredményeknek a korábbi évekhez való viszonyításával. Nyilván a labdarúgás "uniformizálódását" senki nem vonhatja kétségbe, hiszen egy-egy bajnokság nem egy stílus mentén közösségé szerveződő csapatok csoportját jelenti, hanem a ligák természetszerűleg magukba foglalnak a klubok lehetőségei, hagyományai, esetleg filozófiái alapján különböző stratégiákat preferáló csapatokat, a "globalizált futball" jegyében pedig ezek a stratégiák nagyjából kiegyenlítik az átlagokat a ligákban.

Ugyanakkor kísérletünknek létjogosultságot adhat egyrészt az, hogy a bajnokságok közti "kisebbnek tűnő" különbségek is fontos jegyeket takarhatnak, hiszen 306 ill. 380 mérkőzés átlagairól beszélünk, miközben az adatok diakronikus összevetése akár bajnoki- és nemzetközi tendenciák feltérképezésére is alkalmas lehet, melyek ha a figyelmes szurkolóknak nem is feltétlen szolgálnak újdonsággal, meghatározásuk ez által pontosabb lehet. Ugyanakkor természetesen az is igaz, hogy az ilyen eredmények erősen részlegesek, nem terjednek ki a különböző összetevő elemekre, de a makro szintű vizsgálat alapján azért levonhatunk néhány elnagyolt következtetést.

A vizsgált statisztikák forrását a whoscored.com adatai adják, melyek az OPTA 2009 óta rögzített eredményeit teszik elérhetővé az öt élbajnokság mérkőzéseiről (mint látni fogjuk, nem mindig megbízható módon). Néhány évre visszamenően a holland és orosz (2013/14 óta), a török (2014/15 óta) vagy a brazil (2013 óta), argentin (az idei 15 forduló) bajnokik, illetve az MLS-meccsek (2013 óta) is elérhetőek, így alkalmanként ezek mutatóival is összevethetjük az előbbieket.

hiszen mindnyájuk közös érdeke mégiscsak az,
hogy a dolgokat ne mérgesítsék el,
és testvérileg elsimítsák azt a viszályt, mely nincs miért lángoljon

A liberazione miatt magyar szurkolónak nem éppen kedvező időpontban, hétfőn délután a Roma hazai pályán fogadja a Napoli csapatát, és a nápolyiak idegenbeli formáját elnézve akár még szorossá is válhat a biztos BL-főtábláért folytatott versengés. Az utolsó három forduló ugyan első ránézésre könnyebbnek tűnik a Napoli számára, de némi erőltetettebb párhuzammal azért eszünkbe juthat a tavaly a másik fővárosi gárdával szemben az utolsó körben elbukott harmadik hely.

Ezúttal azonban a tét más természetű, és voltaképpen korábbi felvetésünkhöz hasonlatosan ismét csak azt állapíthatjuk meg, hogy a klubok jövőjével kapcsolatban érdekeik nem is annyira eltérőek és cseppet sem egymás leküzdésére irányulnak, hanem inkább az itáliai labdarúgás régóta berögzült rendjének megváltoztatására. A folyamat az utóbbi években a milánói alakulatok látványos mélyrepülésével voltaképpen óhatatlanul is megkezdődött, egyelőre azonban látszólag valóságos szakadás van kialakulóban a jó ideje tehetős kihívó nélkül regnáló Juventus mögött. Az űrt épp a hétfői vetélytársak hivatottak elsősorban betölteni, ebben a törekvésben pedig elengedhetetlennek tűnik az olasz klubok költségvetése számára a vaskos market-pool részesedés miatt mindig kiemelt fontosságú BL-részvétel elérése akár garantált főtáblás helyen, akár a play-offon keresztül. Mindez nem csak a Dél (amennyiben a calcio-földrajzban Róma már a Dél része) megerősödését jelentené az olasz futballelitben, hanem a stabilitás lehetővé tehetné a BL-play-off sikeres megvívását is, bármelyik egyesület is kerül oda, ezáltal pedig a Juventusnak jutó Európában is egyedülálló market pool-részesedést is mérsékelné.

(and where it got us)

A héten kialakult a Bajnokok Ligája legjobb négy csapatának mezőnye, mely a címvédő kiesése ellenére különösebb meglepetést nem hozott magával, sőt az európai klub-futball olyan mértékű egyenlőtlenségéről árulkodik, amilyenre még korábban soha nem volt példa nem csak Európában, de egyetlen kontinensen sem. Az UEFA BL-jének elődöntőjébe ugyanis az elmúlt 5 évben mindössze négy ország (Spanyolország, Németország, Anglia, Olaszország) csapatai jutottak be, de egyébként csak egyetlen kivétel (Lyon, 2009/10) akad akkor is, ha tíz éves periódusra szélesítjük visszatekintésünket.

Mindeközben a legjobb klubcsapatok versengésében az elmúlt öt kiírásban 9 ország is képviseltethette magát Afrikában és Ázsiában, 8 a dél-amerikai Libertadores-kupában (noha csak 11 ország csapatai vesznek részt a kupasorozatban) és 7 az óceániai BL-ben. A földrajzilag és gazdaságilag kirívóan eltérő adottságokkal rendelkező országokat magába tömörítő Concacaf-régió legrangosabb klubversenyében ugyan szintén csak 4 szövetség csapatai jutottak be az elődöntőkbe az elmúlt öt szezonban, azonban lényegesen szélesebb az érintett egyesületek köre. Míg az európai BL-ben ugyanis a 20 elődöntős helyen csupán 8 klub osztozott a négy országból, addig a Concacaf-BL-ben csak Mexikóból 9 különböző egyesület, összesen pedig 14. Mindezt egyébként úgy, hogy csak az Afrikai Labdarúgó Szövetség rendelkezik több tagországgal (56), mint az UEFA (54), ebből pedig az is következik, hogy az európai országok 93%-a számára csak nagyon távoli álomvilág a BL elődöntője.

Az alábbiakban ezt a jelenséget igyekszünk még egy kicsit körbejárni illetve valamelyest azt vesézgetni, mennyire tekinthető ez természetes fejlődési iránynak, illetve mennyire vezethető vissza a folyamat az UEFA különböző intézkedéseire.

A szezon elején egyszer vetettünk már egy pillantást az öt európai élbajnokság leghatékonyabb játékosaira, most a ligák hajrájához közeledve talán nem haszontalan újra szétnéznünk, kik tűnnek az egyes statisztikai kategóriákban a legmagabiztosabbaknak.

Azt azonban most is hangsúlyoznunk kell, hogy az alábbi szemezgetést egyfajta játéknak kell tekintenünk, hiszen egyrészt a játékosok teljesítményének hatékonysági mutatói (akárcsak a góllövőlisták és egyéb statisztikák esetében) nagyban függnek csapatuk taktikájától és nagyon gyakran a társak vagy épp az ellenfelek teljesítményétől is, másrészt pedig a labdarúgók teljesítményének egy-egy statisztikai mutatója csak játékuk egyetlen aspektusára koncentrál, így teljes képet nem adhat. Vesézgetésünk ugyanakkor arra továbbra is jó lehet, hogy néhány részlettel gazdagítsa az összképet, így akár megalapozottabb értékelést is lehetővé tegyen.

- avagy az orosz futball szánja a hóviharban -

"úgy tűnt, maga a hóvihar mutatja nekik az utat,
kényszerítve Perhusát, hogy pontosan a széllel szemben tartsa a járgányt."

Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Három hónap szünet után az előttünk álló hétvégén folytatódik az orosz Premjer Liga, mégpedig vasárnap este rögtön egy CszKA-Szpartak derbivel, miközben az európai kupasorozatokban az ország képviselői közül már csak a Zenyit van versenyben, de a szentpéterváriak sem túl jó előjelekkel várhatják a jövő szerdai, Benfica elleni BL-nyolcaddöntő visszavágót. Azonban még ha alul is maradna a tavalyi bajnok az összecsapáson, az orosz klubok akkor is elmondhatják, hogy annyi koefficienst gyűjtöttek az idei szezonban, mint korábban még soha. Ez különösen azért érdekes fejlemény, mert az orosz labdarúgásnak jelenleg számos súlyos hátráltató tényezővel kell megküzdenie.

Még ha jóindulatúan feltételezzük is, hogy az UEFA a pénzügyi fair play rendszerét (melyet a frissen FIFA-elnökké választott Gianni Infantino "gyermekének" is tekinthetünk) nem a kelet-európai futball előretörésének meggátolása érdekében találta ki, azt aligha vonhatjuk kétségbe, hogy a rendszer a nyugati ligák egyesületeinek berendezkedését kizárólagosan preferálja és a hagyományos élklubok jelentős dominanciájának kedvez. Az Európai Labdarúgó Szövetségtől mindez persze nem jelent újdonságot, hiszen Platini kinevezése óta ugyanerre mutat a BL díjazásának szétosztási szabályozása, a selejtezők rendszere vagy a koefficiensek kiszámolásának módja is, és akkor a 2016-os és 2020-as EB-rendezés odaítélése körül kialakuló visszásságokat még nem is említettük.

Az orosz labdarúgásnak azonban nem csak a hagyományos futball-nagyhatalmakkal kell a pályán és azon kívül megküzdenie, hanem immár az ország gazdaságát sújtó válsággal is, és ha egyelőre késik is ennek a hatása, a visszaesés rövidtávon is valószínűsíthető. Persze az Orosz Labdarúgó Szövetség (RFU) is igyekszik közben megoldási javaslatokkal előállni, ezen poszt pedig a nehézségeket és a lehetséges alternatívákat igyekszik számba venni.

"Rossz szelleme megragadott, éjszakákon át hemperegtünk"
(Rimbaud: Egy évad a pokolban, Delírium I.)

Szombat este jön a Serie A két éllovasának nagy huncutkodása, melyen a két ponttal vezető Napoli és a négyszeres címvédő Juventus gyürkőznek egymásnak. A két klub anyagi lehetőségei és története alapján Dávid és Góliát ópiumfelhőbe burkolózó összeölelkezésének is tekinthetjük a találkozót, hiszen a megszokott acsarkodás mellett a Napoli is voltaképpen a Juventus Olaszországban mindenki számára követendő üzleti modelljét igyekszik elsajátítani, miközben a Juve érdeke sem feltétlen a déli klub eltiprása, mint inkább annak óvatosabb távoltartása, mely aztán ugyanúgy alkalmas lehet további vetélytársak sakkban tartására, mint a liga versenyképességének ápolásárása is. A hevült szurkolótáborok és martalóc játékosok hőn áhított vágya természetesen a scudetto, ám a két klub jövőjének szempontjából sokkal fontosabb az első két hely megtartása, mely az Itáliában egészen kitüntetett bevételeket jelentő BL-főtáblás helyeket garantálhatja számukra a következő szezonban. Ezzel együtt érdekes csintalankodásra számíthatunk a két csapat találkozóján, így talán nem haszontalan kissé körbehajóznunk a klubok vizein.

A héten a Deloitte nevű könyvvizsgáló cég nyilvánosságra hozta legújabb kimutatását a világ legnagyobb bevételeivel rendelkező labdarúgó klubokról. A Football Money League rendszerint nem foglalkozik az egyesületek kiadásaival vagy adósságaival (a Forbes erre is kiterjedő listáját az év későbbi időszakában szokta publikálni) és talán a hivatalos adatok hitelességét is sokan megkérdőjelezhetik, több szempontból is érdemes lehet azonban a figyelemre.

• Egyrészt tudnunk kell, hogy az UEFA pénzügyi fair play rendszere ezekhez a bevételekhez viszonyítja a kiadások megengedett határát,
• másrészt a Deloitte adatainak diakroniukusabbb vizsgálata alapján kirajzolódhatnak a világ labdarúgásának hátterében meghúzódó gazdasági tendenciák.

Az európai élbajnokságok már túl vannak tíz-tizenkét fordulón, így akár érdemes lehet szétnézni, mely játékosok nyújtottak eddig bizonyos statisztikákban kimagasló teljesítményt. Az OPTA adatok feldolgozására szakosodott oldalak mennyiségi mutatók széles tárházát teszik könnyen elérhetővé bárki számára (melyek problematikája és érdekességei ezzel együtt magukban is megérnek akár külön kitérőt), jelen posztban azonbban inkább különböző hatékonysági mutatókra fordítanánk a figyelmünket. Ezek egyébként amúgy is valamivel kevésbé függnek az egyes csapatok taktikájától, bár az is igaz, hogy kevesebb próbálkózásból könnyebben lehetséges magas hatékonyságot elérni. Így aztán az egyes kategóriákban egy minimum-érték meghatározásával szűkíthetjük a vizsgált játékosok körét, melyek közül így a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtók végezhetnek listáink élén. Ezzel együtt persze az ilyen szemezgetés is csupán játék marad, hiszen a játékosok tevékenységének egyszerre csak egyetlen, több további tényező által befolyásolt szegletére szorítkozik, melynek így nem is az összteljesítény értékelése a célja, hanem csak néhány érdekesség kiemelése. Ezeket azonban a meglévő fenntartásokkal kezelve mégiscsak hasznos információkhoz juthatunk egy-egy játékos erősségeiről.

"Akinek kardja legélesebb lesz közöttetek"

Az elmúlt 25 évben a Serie A bajnoki címein mindössze három város, Torinó, Milánó és Róma öt klubja osztozott, de voltaképpen a fővárosi egyesületek is csak az ezredfordulón egy-egy scudetto elhódításával szóltak bele a Juventus, a Milan és az Inter régóta tartó hegemóniájába. A 2015/16-os szezonban ismét nagy meglepetés lenne, ha nem ezen klubok valamelyike érne be az első helyre, még akkor is, ha jelenleg a Fiorentina vezeti a tabellát, az elmúlt négy fordulóban mutatott forma alapján pedig a firenzeieket a gyengébb kezdés után igencsak belelendülő Napoli jó szereplése követi. A távoli múltban mindkét klub nyert már két-két bajnoki trófeát, a jelenlegi labdarúgásban azonban a sikerességet olyan mértékben határozzák meg az anyagi- és hatalmi viszonyok, hogy bravúr lenne az elitegyesületek trónfosztása. A Napoli és a Fiorentina vezetői stábja nem véletlenül fáradozik azon, hogy a pályán kívül is megteremtse az áttöréshez szükséges feltételeket.

Az idei szezon még nagyon az elején jár, a jövő szempontjából azonban fontos lehet, mi lesz az eredménye a két trónkövetelő találkozójának a nyolcadik fordulóban. Talán épp a sors furcsa szimbolikus fintora, hogy a jelen helyzetben kifejezetten érdekesnek ígérkező összecsapást vasárnap elhomályosítja az esti Derby d'Italia. Az Inter és a Juve meccséről számos arra hivatott helyen találhatunk jobbnál jobb beharangozókat, használjuk ki most azonban a Napoli és a Fiorentina mérkőzésének apropóját is és vessük össze ezen klubok jelenlegi helyzetét (I.), a vezetőedzőik alapvető stratégiáját (II.), az egyes csapatrészek működését (III.) és a vasárnap délutáni találkozó lehetséges kulcskérdéseit (IV.).

Ma kezdetét veszi az új Bajnokok Ligája-sorozat csoportköre, majd csütörtökön az Európa Ligáé is, melyek a pénzügyek terén is jelentős változásokat hoznak, érdemes hát talán a tavalyi próbálkozásunkhoz hasonlón ebben is elmélyedni kicsit.

A 2015 és 2018 közötti időszakra a BL összdíjazása a korábbi 1001,9 millió euróról 1257 millióra emelkedik(ebből 50 millió kerül kiosztásra a selejtezőkben kiesett csapatok között), ami 25%-os növekedést jelent. Az EL-csapatok számára folyósított díjak ugyanakkor 233 millióról emelkednek 381-re, ami tehát egy jelentősebb, 64%-os ugrás. A két kupasorozat közötti arány alapján a második számú kupában lévő pénzek így már nem csak 23%-át teszik ki a legrangosabb sorozaténak, hanem 30%-át.

Ez a jelenség egybevág az UEFA és a klubcsapatoknak elméletileg szélesebb körét képviselő ECA általkinyilvánított alapelvvel, miszerint hivatalosan az EL jelentőségének megnövelése és a "kisebb" csapatok lehetőségeinek optimalizálása a reform célja. Ahogy azonban az európai labdarúgás irányítóitól már megszokhattuk, a közvéleménynek kommunikált hangzatos és demokratizáló szlogenek gyakran kevésbé kiegyensúlyozott szisztémákat takarnak, melyekbe egy "normális" futballrajongó már csak ritkán mélyed bele.

Minden út Rómába vezet,
minden vizesárok Szeszvárba torkollik
Li Akó

Alighanem az európai futballszeretők számára is jól ismert Sven-Göran Eriksson és Luis Felipe Scolari neve, ám azt talán kevesebben tudják, hogy ők ketten gyakorlatilag a Chinese Super League (CSL) 2015-ös bajnoki címéért fognak egymás ellen meccselni a Shanghai SIPG és a Guangzhou Evergrande kispadján szombaton. Ha a kínai bajnokság nem is tartozik a nemzetközileg magasan jegyzett bajnokságok közé, az alig öt évvel ezelőtti súlyos válság után az utóbbi években a csapatokba (és különösen a fentebb nevezett két csapatba) invesztált befektetések és a több helyen kiépített nevelőbázisok látványos fejlődést eredményeztek, így a CSL Ázsiában már több szempontból is a legerősebb bajnokságnak vallhatja magát. Az ország szinte megkerülhetetlen gazdasági potenciálja és piaca miatt az európai futball legnagyobb ágensei számára is elsődleges marketing-célponttá vált, de a labdarúgás nemzetközi jelentősége régóta vonzó Kína számára is, így aztán igencsak valószínű, hogy ha nem is közvetlenül a mostani lendülettel, de fokról fokra emelkedve egyszer a világ élmezőnyében is jelentős tényező lehet a CSL. Alább egy kis kedvcsináló következik a szombat kora délutáni stream-vadászathoz (közép-európai idő szerint 13.45-kor kezdődik a mérkőzés).

Kínai reflektorok fénye csillan a nemzetközileg is elismert koponyákon

(mivel a bajnokság és több csapat hivatalos elnevezése tartalmaz angol kifejezéseket is, így ezek esetében maradunk az angol átírásnál, amúgy is inkább ezen a néven ismertek (?) a nemzetközi sportsajtóban)

Ezen a hétvégén veszi kezdetét a világ egyik legdinamikusabban fejlődő labdarúgó bajnokságának, a mexikói Liga MX-nek az új szezonja. Utóbbi kejelentést nem csak a bajnokságból kikerülő csapatok egyeduralma igazolja a Concacaf-régió BL-ében, vagy a Tigres idei döntőzése a Libertadores-kupában, de az IFFHS-nek a nemzetközi eredmények alapján felállított legutóbbi ranglistáján is már 13. a liga, a tavalyi 15. és a tavalyelőtti 20. hely után. Még figyelemre méltóbb azonban a futball szeretete az országban, ugyanis a bajnokikátlagnézőszámának tekintetében a mexikói liga a negyedik a világon. A korábbi szezonok ereszkedő tendenciája után tavaly 26.464 szurkoló jelent meg átlagban a lelátókon, amivel a Liga MX az olasz Serie A-t és a francia Ligue 1-t is jócskán maga mögött hagyta, de a spanyol Primera Divisióntól is alig maradt el. Az új szezon kezdetén érdemes tehát kicsit alaposabban megismerkednünk az európai focikedvelő által talán kevésbé ismert ligával.

Korábban már foglalkoztunk a török futball egyre inkább visszaszorított pozíciójával az európai hierarchiában, most azonban egy olyan esemény előtt állunk, ami egyedülálló a világ labdarúgásában, mégpedig az egyetlen interkontinentális városi derbiről van szó az Isztambul európai részén székelő Galatasaray és az ázsiai oldalhoz köthető Fenerbahçe között. Persze a Boszporusz nyugati partján több más klub is található, a Süper Lig 18 csapatos mezőnyében összesen 5 isztambuli klub szerepel, melyek közül ráadásul négy a tabella első négy helyét foglalja el, de a legkomolyabb hagyományokkal az egyaránt 19-19 bajnoki címmel büszkélkedő Galata és a Fener összecsapása rendelkezik. Nem biztos azonban, hogy a szezon végén bármelyikük kitűzheti mezére az 5 bajnoki elsőséget jelképező csillagból a negyediket, hiszen az idei szezonban a Beşiktaş is jól tartja egyelőre a lépést a két vetélytárssal. A Fener-Galata viszont az a rangadó, ami minden, a világ nagy derbijeit számba vevő listán szerepel és amelyet nemrég például a Mirror a világ legélesebb derbijének választott (egyébként az angol sportsajtóhoz méltóan erősen elnagyolt listáján).

Légy merész 's ébredt, ha szerencse késért,
Légy előlátó, ha dagad vitorlád,
S kelleténél jobb szele van, ne késsél
Öszve szorítni

(Quintus Horatius Flaccus)

A Fiorentina számára az utóbbi hetek üzleti- és sportsikerei után az elkövetkező hetek is sorsdöntőnek ígérkeznek, melyek a klub jövő évi stratégiáját is meghatározhatják. Érdemes hát alaposabban megismerkedni az egyesület jelen helyzetével és jövőbeni kihívásaival.

A kétszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes csapat programja a következő hetekben

Bár már nyakunkon az újabb Coppa Italia forduló, és lassan már épp lecsillapodna a vasárnapi fővárosi derbi által ismét kreatívvá korbácsolt szenvedély, talán le lehet még húzni pár bőrt a 2-2-vel végződő találkozóról. Több szempontból is igen emlékezetesre sikeredett a mérkőzés, hogy irományunk egyik legnagyobb közhelyét rögtön az elején elpuffogtassuk, két igencsak ellentétes félidőnek lehettünk szemtanúi. Talán nem haszontalan tenni egy kísérletet annak kivesézésére, hogy mi változott a két játékrész között, milyen megnyitással lephette meg a Lazio a Romát, hogyan szervezte át csapatát a középjátékban Rudi Garcia és hogyan vezetett mindez a végjáték remijéhez.

Sokáig nagy, dicső termek vendége voltam,
száz színt vert bennük a tengeri nap tüze,
s pilléreik között az este fekete
barlanggá nőtt, bazalt egekké boltozottan.

(Charles Baudelaire)

Az Internazionale elmúlt évtizedét mind pozitív, mind negatív irányban alaposan meghatározták az olasz labdarúgás hányattatásai. A 2006-os Calciopoli következményeként számos vetélytárs került kisebb-nagyobb krízisbe, melyből a kék-fekete klub tudott profitálni a leginkább mind a hazai, mind az európai dicső termekben. A Serie A meghatározó tényezőinek átemeneti instabilitása és az olasz gazdasági recesszió viszont hamar a nemzetközi státusz meggyengülését eredményezte, mivel pedig a riválisok fejlődése amúgy is egy újjáépítkezési stádiumban tartott, az addig domináns együttest érintette a legérzékenyebben az olasz labdarúgás megtorpanása, hiszen a legjelentősebb stratégiai változtatásokat az ebben a pozícióban lévő Internek kellett volna meglépnie. Az elkerülhetetlen lépések azonban évekig elhalasztódtak, míg most végül az új többségi tulajdonosnak, a tavaly nyáron a klubot 70%-ban megvásároló Erick Thohirnak kell alaposan átstrukturálnia az egyesület működését, ha hosszú távon újra versenyképessé akarja tenni a nerazzurrit.

"az építészet legnagyobb műveit nem egyedek, hanem közösségek alkották"

(Victor Hugo)

Miközben a Bologna a másodosztályban küzd az élvonalba való visszakerülésért, a Parma a Serie A utolsó helyén áll, a Cesena pedig a bennmaradásért küzd, Emilia-Romagna tartomány új "kedvence" (?), az US Sassuolo jelenleg a tizedik Olaszországban. A klub népszerűségének megkérdőjelezése nem véletlen, hiszen Sassuolo alig negyvenezer lakost számlál, és mindössze a tizenegyedik olyan csapat a Serie A történetében, mely nem egy megye (provincia) székhelyéről vívja ki a legjobbak között való szereplés jogát. A városka nem is rendelkezik rangos mérkőzések megrendezésére alkalmas stadionnal, így a sassuolói Stadio Enzo Riccit csak edzéseken használja a csapat, a másodosztályú éveket a modenai Stadio Alberto Bragliában töltötte, a tavaly nyári feljutás óta pedig Reggio nell'Emiliában játsza hazai mérkőzéseit a 20 ezer néző befogadására alkalmas Mapei Stadiumban. Az egyesületet ugyanis az építőiparban használt anyagokat gyártó cég már a nyolcvanas évek óta támogatja, 2002 óta pedig a Mapei vezérigazgatója, Giorgio Squinzi a klub tulajdonosa is. A reggiói stadiont és a névadó jogát 2013 nyarán vásárolta meg, ám ezzel a különböző infrastrukturális fejlesztések ellenére is kiváltotta a Sassuolo és a Reggiana szurkolóinak ellenszenvét, akik többször tüntettek már együtt Squinzi ellen. Pedig a csapat nemcsak a racionális épitkezés miatt tarthatna igényt a szimpátiára, hanem azért is, mert kimagasló mértékben támaszkodik olasz játékosokra és mindössze három légiós (!) található a jelenlegi keretében. A fokozatos fejlődés és a stabil gazdasági háttér mellett csupán csak az kétséges, hogy mekkora futball-fellegvárat lehet építeni egy jóval szerényebb épület számára méretezett alapon, avagy a klub tulajdonosa képes lehet-e az ambícióinak megfelelő bázist kialakítani a környék szurkolóiból. Ezekre a kérdésekre majd csak az idő adhatja meg a választ, viszont érdekes lehet alaposabban megvizsgálnunk a neroverdi közelmúltját és jelenlegi helyzetét is.

"...egy ilyen nagy bestiával, mint a török, kockára vesse a maga securitását?"

(Zrínyi Miklós)

A török futball a harmadik évezred első éveiben még fénykorát élte, a válogatott bronzérmet szerzett a 2002-es világbajnokságon, miközben az UEFA koefficiensei alapján felállított rangsorán 2001-ben a frissen létrehozott Süper Lig a 7. helyen állt és a hagyományos top ligák első számú kihívójának tűnt. A látbányos fejlődés azonban alaposan megtorpant, a válogatott azóta egyetlen világbajnokságra sem tudta kvalifikálni magát, EB-re is csak egyszer (igaz, 2008-ban az elődöntőig jutott) és a legutóbbi FIFA-világranglistán csak a 48. helyen áll. A jelenlegi EB-selejtezősorozatban is nagyon messze látszik távolodni a huszonnégyesre kibővített mezőny, miközben belső problémák is növelik a feszültségeket: Fatih Terim szövetségi kapitánytól sokan reklamálják a beígért reformokat, a Leverkusen két játékosa, Ömer Toprak és Hakan Çalhanoğlu rendre visszautasítják a behívójukat, amióta válogatottbeli társuk, Gökhan Töre fegyvert fogott rájuk, legutóbb pedig a Fenerbahçe kapusa, Volkan Demirel nem volt hajlandó védeni a Kazahsztán elleni EB-selejtezőn, miután a Galatasaray szurkolók inzultálták a bemelegítés alatt. Mindemellett a két éve még a BL negyeddöntőjéig, tavaly a nyolcaddöntőig jutó Galatasaray a héten úgy vérzett el már a csoportkörben, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már az EL-ben való folytatást jelentő harmadik hely megszerzésére sem maradt semmi esélye. Igaz, mindeközben az Európa Ligában a Beşiktaş és a Trabzonspor az utolsó körtől függetlenül már biztosan folytathatja majd a legjobb 32 között, azonban az eddigi koefficiensek alapján a török bajnokság újra hátrébb csúszott az UEFA ranglistáján. Érdemes talán alaposabban megvizsgálni, milyen tényezők állhatnak a fentebbi jelenségek hátterében és hogyan is áll jelenleg a török klubfutball.

2011-ben 45 ezer nő és 12 év alatti gyerek töltötte meg a Fenerbahçe stadionját, amikor egy szurkolói rendbontást követő büntetésként a szövetség zárt kapus mérkőzés helyett csak a férfiakat tiltotta ki

Egy hangsor nem valami szabályos templomlépcső, tudja, amin szabadon föl-le szaladgálhatunk az istenekhez"
(Eszter úr)

Miután az elmúlt két évben a Serie A dobogóján végzett az SSC Napoli, az idei szezonkezdet alaposan elmarad a várakozásoktól. A mostanában amúgy nagyon gyengén teljesítő Athletic Clubbal szembeni kiesés a Bajnokok Ligájának selejtezőiben mintegy 30 millió eurós bevétel elbukását is jelentette, az olasz bajnokság első hat fordulójában szerzett 10 pont pedig különösen azt figyelembe véve tekinthető kevésnek, hogy még egyik itáliai topcsapattal sem találkoztak a nápolyiak. Nem csoda, hogy több találgatás is napvilágot látott a vezetőedző, Rafa Benítez elbocsátásáról, ám az utolsó két mérkőzésen aratott két győzelem egyelőre megmenteni látszik a spanyol mester állását. Pedig a csapat támadó szellemű és precízen megkomponált taktikája továbbra sem változott, a sikerek elmaradásának okát alighanem máshol kell keresnünk. A következő fordulóban mindenesetre az első jelentősebb bajnoki megmérettetés következik, mégpedig éppen Walter Mazzarri Intere ellen. Mivel a nápolyiak korábbi mesterének állása is igencsak veszélyben van új kenyéradójánál, akár élet-halál harcnak is nevezhetjük a vasárnap esti rangadót.

Mára talán nagyjából mindenki tisztában van már azzal, hogy a hatalmas üzleti hasznot hozó BL működési formája oly messze áll a demokratikustól, hogy egy merész képzettársítással akár feudalistának is nevezhetjük. Az új szezon előtt azonban talán érdemes részletesebben is áttekinteni, hogyan is szolgálja az UEFA rendszere a nagy hatalmú klubok és ligák privilegizált helyzetének fenntartását.