Statgalamb

Egy hangsor nem valami szabályos templomlépcső, tudja, amin szabadon föl-le szaladgálhatunk az istenekhez”
(Eszter úr)

Miután az elmúlt két évben a Serie A dobogóján végzett az SSC Napoli, az idei szezonkezdet alaposan elmarad a várakozásoktól. A mostanában amúgy nagyon gyengén teljesítő Athletic Clubbal szembeni kiesés a Bajnokok Ligájának selejtezőiben mintegy 30 millió eurós bevétel elbukását is jelentette, az olasz bajnokság első hat fordulójában szerzett 10 pont pedig különösen azt figyelembe véve tekinthető kevésnek, hogy még egyik itáliai topcsapattal sem találkoztak a nápolyiak. Nem csoda, hogy több találgatás is napvilágot látott a vezetőedző, Rafa Benítez elbocsátásáról, ám az utolsó két mérkőzésen aratott két győzelem egyelőre megmenteni látszik a spanyol mester állását. Pedig a csapat támadó szellemű és precízen megkomponált taktikája továbbra sem változott, a sikerek elmaradásának okát alighanem máshol kell keresnünk. A következő fordulóban mindenesetre az első jelentősebb bajnoki megmérettetés következik, mégpedig éppen Walter Mazzarri Intere ellen. Mivel a nápolyiak korábbi mesterének állása is igencsak veszélyben van új kenyéradójánál, akár élet-halál harcnak is nevezhetjük a vasárnap esti rangadót.

Tavaly nyáron érkeztekor Benítez szakított elődjének, Walter Mazzarrinak a három belső védős játékrendszerével és áthangolta csapatát egy dinamikusabb 4-2-3-1-es felállásra, melyben tisztábban megszabhatóak a játékosok támadó- és védőfeladai, a csapat támadó- és védekező stratégiái. A Napoli így többet birtokolta tavaly a labdát, mint korábban, többet és pontosabban passzolt valamint több helyzetet is alakított ki. A támadóbb stílussal párhuzamosan a védelem sebezhetőbbé vállt, ugyanakkor a feladatok szigorúbb meghatározottságát mutatja, hogy a játékosok által bemutatott sikeres cselek száma is jelentősen visszaesett. Összességében az új kompozíció tavaly nagyjából ugyanolyan sikeresnek bizonyult, mint a korábbi, az idén azonban egyelőre gyengébben muzsikál a gárda, és előadásaiban nehezen állnak össze harmonikusnak nevezhető hangzatok. Ebben persze a játékoskeretben történt újabb változások, az összeszokás lassabb folyamata is szerepet játszhat.

A Napoli mérkőzésenkénti átlagos csapatstatisztikái Mazzarrival és a váltás után Benítezzel

Szabályosra temperált oktávok

A 2014/15-ös bajnokság első hat fordulójában a nagy arányú labdabirtoklás ellenére is 7 gólt kapott a Napoli, ennek ellenére épp a partenopei kapusa és két középhátvédje az a három játékos, akik idén mind az 540 bajnoki percet végigjátszották. Pepe Reina kölcsönszerződésének lejártával a brazil Rafael Cabral igyekszik megőrizni a csapat hálóját, ám az eddigi 15 kapura menő lövésből csak 8-at sikerült hárítania, miközben 18 kifutásából 3-at is elhibázott, vagyis teljesítményét nem igazán nevezhetjük magabiztosnak, ugyanakkor a szintén újonnan igazolt, tapasztalt Mariano Andújar egyszer sem lépett még pályára a szezonban. A védelem tengelyében már tavaly is Raúl Albiol fordult meg a legtöbbször, idei társa a Genkből érkező fiatal francia Kalidou Koulibaly, aki figyelemreméltó hatékonyságot mutat a szerelések tekintetében és jóval labdbabiztosabb is spanyol társánál, hiszen közbelépései 52%-ában a labda is az égszínkékekhez kerül (szerelések és megelőző labdaszerzések), miközben az ex-madridi védőnél ez a mutató csak 33%, védekező tevékenységének nagy részét a céltalanabb felszabadítások és a blokkok teszik ki.

A középhátvédek eddigi bajnoki statisztikái

A védelem legnagyobb problémája alighanem az, hogy nem találják meg a megfelelő összhangot egymással a játékosok, mely főként a visszazárások során figyelhető meg. Ebben nagy szerepe lehet annak is, hogyszélsőhátvédként gyakran ezen a poszton nem teljesen otthonosan mozgó játékosok kerülnek bevetésre. Kétszer megfordult itt már az eredetileg középhátvéd Miguel Britos, egyszer pedig Henrique, a balhátvéd posztján azonban négyszer az előző szezont sérülése miatt szinte teljesen kihagyó Juan Camilo Zúñiga játszott. A kolumbiai szélső Mazzarri edzősködése alatt is sokat szerepelt hasonló poszton, ám akkor a három belső védő miatt a széleket inkább wingback-ként kellett bejátszania, ami jobban feküdt neki, míg a négy védős felállásban sokkal több védekezőfeladatot kellene ellátnia és besegítenie a kapu előtti területeken is. Leggyakoribb „tükörposzt-társával”, a jobb szélen szereplő Christian Maggióval összevetve látványosan a támadóstatisztikái bizonyulnak jobbnak, míg védekező adatai messze elmaradnak az olasz válogatott mutatóitól. Nem véletlen, hogy Zúñiga idén egyszer már a jobb oldali támadó középpályás posztján is kezdő volt, miközben az algériai válogatott „valódi” balhátvédje Faouzi Ghoulam egyetlen egy bajnokin lépett pályára.

A két leggyakrabban bevetett szélsőhátvéd mutatói és tevékenységük hőtérképe az együtt játszott bajnokikon

Régóta a középpályás szűrés talán a legerősebb csapatrésze a Napolinak, a Benítez által bevezetett formációban két visszavontabb játékos játszik szerepet az ellenfelek támadásainak korai megállításában. A svájci válogatottban is meghatározó Gökhan Inler 22 labdanyerő megmozdulása kiemelkedő, a két év után visszatérő Walter Gargano is igen hasznosan állt be régi helyére (10 szerelés, 7 labdaszerzés), de az Espanyolból szerződtetett David López is hatékony mezőnymunkát végzett, amikor a sok futást igénylő poszton természetesnek tekinthető rotáció során pályára került.

Inler és Gargano labdaszerzéseinek és szereléseinek térképe, valamint a védekező középpályások statisztikái

A 4-2-3-1-es felállásban azonban a támadó középpályások visszazárásainak is nagy szerepe van, főként a szélek lezárásában. Ebben a bal oldalon egyre több szerepet kapó Lorenzo Insignére lehet a legkevesebb panasz, hiszen nem kevesebb, mint 15 labdanyerő megmozdulást tett hozzá a csapat védekezéséhez, miközben támadásban 7 helyzetet kialakító kulcspasszt és 1 gólt (163 centiméteres magassága ellenére fejesgólt!) is jegyzett. A Napoli széleken vezetett akciói a felállásból adódóan nagyjából kiegyenlítettek, ám azért a bal oldal valamivel aktívabbnak tekinthető. Az irányító szerepkörben játszó csapatkapitánynak, Marek Hamsiknak a bajnokikon egyelőre ugyan nem sikerült a hálóba találnia (az Európa Ligában egyszer már igen), viszont 8 lehetőség kialakítása az ő nevéhez fűződik. A jobb szélen a Benítez vezénylése alatt szinte kihagyhatatlan házi gólkirály José Callejón játéka inkább a befejezésekre koncentrál, így a szintén ex-madridi játékos kisebb arányban veszi ki a részét a csapatmunkából. 11 szorosan vett kulcspasszából ugyanis 5 csupán a jobb oldali szögletek elvégzését jelentette, valamint érdekes adalék lehet az is, hogy négy találatát mindössze négy kaput eltaláló lövéséből szerezte, miközben próbálkozásai 75%-a célt tévesztett.

A támadó középpályások kulcspasszai és statisztikái valamint a széleken vezetett akciók megoszlása

Ezzel el is érkeztünk a 4-2-3-1-es kompozíció első hegedűséig, a csatárposztig, mely jelenleg a leginkább aggodalomra okot adó részleg Nápolyban. A mérkőzések nagy részében ugyanis az a tavaly 17 találatig jutó Gonzalo Higuaín jut itt szerephez, aki a világbajnokságon is mutatott tendenciát folytatva a legelképesztőbb helyzeteket (köztük egy büntetőt) is képes elpuskázni, így második helyén áll a Serie A legtöbb lövésből még gól nélkül álló játékosainak listáján is. Ezzel együtt a csapat harmadik ex-madridija két gólpasszt azért adott már az első hat fordulóban, kétszer beköszönt az Európa Ligában a csoportellenfeleknek, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy gyakran fordult már elő korábban is, hogy a Napoli gólvágói nehezebben kapták el a ritmust a bajnokságok elején. Mindenesetre Higuaín eredményességének fejavulására nagy szüksége lenne a csapatnak, ugyanis vetélytársában, Duván Zapatában (103 perc játék, 1 gól) látszólag nem nagyon bízik a spanyol karmester.

Gonzalo Higuaín kapura lövései és a Serie A legtöbb lövéssel rendelkező gól nélküli játékosai

A tiszta hangolás disszonanciája

Ha pusztán a csapatrészek játékában keresnénk az idei visszaesés okát, akkor talán épp a legfontosabb posztok, a védelem és a csatár gyengébb teljesítményét feltételezhetnénk a gyengélkedés hátterében. Azt is számításba kell azonban vennünk, hogy egyetlen csapatnak sem szabadna túlzott mértékben függnie egyes játékosok formájától, hanem képesnek kellene lennie stratégiát váltania, ha egy alkalmazott rendszer nem működik. Márpedig a 4-2-3-1-es formáció hiába tekinthető dinamikusnak, posztjainak kötöttsége miatt nem nagyon tesz lehetővé taktikai variációkat, holott az olasz bajnokságban a nyílt sisakos játék mellett mindig is nagy szerepe volt a taktikai sakkjátszmáknak. A mereven meghatározott feladatok által háttérbe szorított egyéni kreativitás hozzájárulhat egy a visszaesésben szintén fontos szerepet játszó további tényezőhöz, mégpedig a nápolyi közönség korábban soha nem látott mértékű elhidegüléséhez. Ezzel párhuzamosan már tavaly is visszaesésnek számított, hogy a csapat a hazai pályán megszerezhető pontjainak „csak” 75%-át szerezte meg, az idei 33%-os mutató azonban messze elmarad még attól a szezontól is, amikor csak a tabella 12. helyén végzett a gárda, miközben a San Paolóban szerzett pontoknak a csapat összpontszámában betöltött súlyát tekintetve Benítez folyamatosan alatta marad a korábbi értékeknek.

A Napoli teljesítménye és az átlagnézőszámok a Serie A-ba való visszajutás óta

Az átlagnézőszám egészen drasztikus visszaesésében azonban valószínűleg nem elsősorban a gyengébb eredmények játszanak szerepet, hiszen a tavalyi 78 pontos szezon pontosan megegyezett a 2012/13-as teljesítménnyel, még ha helyezésben ez nem is volt elég az ezüstéremhez, és a BL-ben is elbúcsúzott „már” a csoportkörben a klub. A nápolyi közönség passzivításának hátterében alighanem nagyobb szerepet játszik, hogy a klub több szempontból is eltávolodni látszik korábbi hagyományaitól. Ez egyrészt a csapat játékának már említett túlzott leszabályozásában jelentkezik, másrészt pedig a klub életében korábban fontos szerepet játszó, a szurkolókhoz is ezer szállal kötödő játékosok hirtelen és hatalmas mértékű lecserélésében. Benítez rögtön Nápolyba érkezésének évében beépítette a csapatba Higuaint, Callejont, Raúl Albiolt, Reinát, Réveillère-t, Zapatát, Mertens-t, majd januárban Ghoulamot, Jorginhót és Henrique-t, idén ehhez a névsorhoz csatlakozott még Rafael Cabral, Koulibaly, David López és Michu (talán az sem véletlen, hogy túlnyomórészt spanyolul beszélő játékosokról van szó). Mindeközben a lejáró szerződését meghosszabbítani nem szándékozó Campagnaro és a megtarthatatlannak tűnő Cavani mellett olyan játékosok is távoztak az egyesülettől, mint a még a 2007-es feljutásban is fontos szerepet játszó korábbi csapatkapitány, Paolo Cannavaro vagy a kaput négy szezonon keresztül örző De Sanctis, akiknek az elvesztése már leginkább a Benítez által való mellőzésüknek tulajdonítható. A jelenlegi keretben Maggio és az új csapatkapitány, Hamsik mellett Lorenzo Insigne kötődik leginkább a nápolyi szurkolókhoz, így alighanem az sem véletelen, hogy a saját nevelésű ifjú támadó minden egyes idei kulcspasszát hazai pályán adta és természetesen eddigi egyetlen találatát is a San Paolóban szerezte. Hiába komponálta meg tehát játékát egy logikusan működő rendszerben Benítez, nem vetett számot a szenvedélyesség és a hagyományok fontosságával egy olyan városban, ahol valaha Maradona vezette Itália déli felében egyedülálló módon bajnoki címekre a csapatot és vált valóságos félistenné felrúgva minden korábban elképzelhető racionalitást a pályán és azon kívül egyaránt.

A főbb játékostranszferek Benítez érkezése óta

Nem csak kedvenc karaktereik elvesztése miatt elégedetlenek azonban a város és a csapat életében speciális szerepet betöltő szurkolók a Vezúv lábánál, hanem a szimbolikus azúrkék mez folyamatos váltogatása miatt is. A marketingbevételek egyre növekvő súlyával ma már akár megszokottnak tekinthető, hogy számos extravagáns darabot készítenek a mezgyártók (jelen esetben tavaly terepszínűt, idén farmermintásat), mivel azonban Nápolyban amúgy sincs nagy hagyománya a mezvásárlásnak, az ottani szurkolók akár érezhetik, hogy a Macron kampánya nem nekik szól, hanem távolabbi piacok érdeklődését kívánja felkelteni a klub iránt. A legnagyobb ellenérzést azonban az váltotta ki, hogy 2014 elején gyakorlatilag hónapokig citromsárga mezben játszotta a csapat, egyébként veretlenül, mind a hazai, mind az idegenbeli mérkőzéseit, a híresztelések szerint elsősorban Benítez és/vagy Higuaín babonája miatt, amiről a tifosók a „Voglio la maglia mia!” transzparenssel fejezték ki a véleményüket.

Egy újabb napfogyatkozás kezdete ?

Mind a nagyobb bevételeket biztosító nemzetközi és hazai eredmények elmaradásának, mind a szurkolók távolmaradásának súlyos következményei lehetnek a klub költségvetésére, márpedig annak egyenlege az UEFA által bevezetett pénzügyi fair play alapján kiróható szankciók miatt ma már különleges jelentőséggel bír. A déli régió nehezebb gazdasági helyzete miatt egyébként a jegy- és bérleteladásokból származó bevételek már eddig is alacsonyabbak voltak annál, mint amit a közönség nagy száma alapján feltétezhetnénk. A Forbes becslése alapján ugyanis ezek csak a teljes befolyó összegek 14%-át teszik ki, míg a Deloitte Money League 2011/12-es kimutatásában is csak 16,5% volt az arányuk, holott egyértelműen ez az év volt a klub számára az utóbbi időben az üzleti csúcspont. Ekkor az említett könyvvizsgáló cég által a leggazdagabb klubokról összeállított listán a Napoli a 15. helyre ugrott fel, míg a 2012/13-as szezon adatait figyelembe véve már csak 22. volt az egyesület. A tavalyi relatíve korai BL-búcsú és a nagy költekezés pedig minden bizonnyal tovább ronthatta a helyzetet (a 2013/14-es szezon listáját előreláthatólag februárban hozzák nyilvánosságra).

A kiadási oldal figyelembe vételével ugyanis még sötétebbek a kilátások, a csapat szinte teljes lecserélése a közönséggel való kapcsolat megromlása mellett a költségvetésben is erősen visszaüt. Cavani eladása a tavalyi igazolásoknak csak az első „részletét” fedezte ugyanis, a könyvelésben a Napoli is egyfajta amortizációs formában számolja el az átigazolások teljes összegét a szerződés időtartamának éveire leosztva. Márpedig a Napoli jelenlegi csapatának szinte minden játékosa után jelentkezik még ilyen amortizációs költség, a jelenlegi keretből mindössze hat játékos jelent kivételt (Colombo, Insigne, Hamsik, Gargano, Zuniga és Maggio). És akkor még nem is említettük az újonnan igazolt játékosok meglehetősen magas fizetését, a Gazzetta dello Sport nyilvánosságra hozott adatai alapján pontosan tudjuk, hogy Higuain a teljes Serie A második legjobban fizetett játékosa (évi 5,5 millió euró), de Calljeon (2,6), Albiol (2,1), Michu (1,8) és de Guzman (1,5) is a klub 10 legjobban kereső játékosa között van úgy, hogy például utóbbi kettő egyelőre csak kiegészítő embernek számít. A vezetőedző, Rafa Benítez emellett a ligában dolgozó szakemberek közül a legtöbbet teheti zsebre (3,5), anélkül, hogy kiugró eredményeket produkálna. Mindezeket figyelembe véve pedig különösen megkérdőjelezhető, mennyire volt szükséges a 2012/13-ban bajnoki ezüstérmes és BL-nyolcaddöntős, mindemellett pedig alighanem „olcsóbb” keret teljes lecserélése. A San Paolo viszonylag nagy befogadóképességének egyre súlyosabb kihasználatlansága azért is fájó lehet, mert a legendás stadion meglehetősen régi és korszerűtlen építmény, melynek karbantartása mintegy 15 millió eurót emészt fel évente.

A Napoli becsült részleges költségvetése a 2014/15-ös szezonra

Ha készítünk egy rögtönzött és meglehetősen elnagyolt egyenleget, akkor már a fenti adatok alapján is súlyos veszteség prognosztizálható a Napoli jelenlegi szezonjára. Ha pedig hozzáveszzük, hogy a bérköltségek után jelentős adóterhek is nyomják a kiadások serpenyőjét, az egyesület anyagi helyzete még inkább aggasztónak tűnhet. Az idei BL-bevételek kiesésével és a jövő évi nemzetközi szereplés elbizonytalanodásával párhuzamosan a sportigazgató, Riccardo Bigon a hírek szerint leginkább a jövő nyáron ingyen igazolhatóvá váló játékosokkal januárban köthető előszerződések nyélbe ütésén fáradozik (Milner, André Ayew), de igencsak valószínűsíthető több magas fizetéssel rendelkező játékos távozása akár már a téli átigazolási időszakban is, így akár az is lehetséges, hogy egyes játékosok gyakori szerepeltetése már az esetleges téli transzfert hivatott előkészíteni.

Jelenleg tehát egy kiugró eredmény az Európa Ligában és a nemzetközi szereplést biztosító bajnoki helyezés elérése létfontosságú lenne a Napoli számára, anélkül ugyanis elkerülhetetlen lenne a klub gazdasági struktúrájának teljes átalakítása. Nem csoda, ha a klubot 2004-ben, még a Serie C-ben megvásárló Aurelio De Laurentiis állítólag amerikai is katari befektetőkkel is tárgyal az egyesület eladásáról. A filmproducerként meggazdagodó üzletember hiába vezette fel a Napolit az első osztályba, majd a Serie A legjelentősebb klubjai közé,a szurkolók távolról sincsenek kibékülve ténykedésével, aminek számos transzparensen hangot is adtak már. A nápolyi tifosók számára az eredményesség távolról sem élvez prioritást, és talán nem is bánnák annyira, ha a csapat a többször csak egy-két szezonra igazolt légiósok helyett nagyobb mértékben támaszkodna a jelenleg kisebb csapatoknak kölcsönadott játékosaira is. Roberto Insigne (Lorenzo öccse) tavaly még a Perugiát segítette a másodosztályba való feljutásban, idén pedig a jelenleg szintén harmadik vonalban szereplő Reggina színeiben 6 gólt szerzett 7 mérkőzésen. A Napoli primaverából épp csak kikerülő Giuseppe Fornito kezdőként szerepelt a Cosenza középpályás sorában a legutóbbi három fordulóban, a még nagyobb reménységnek tartott Gennaro Tutino csak sérülése miatt marad ki mostanában a Vicenzából, míg Nicolao Dumitru 2 góllal és 2 gólpasszal vette ki a részét a görög PAE Veria eddigi remeklésében (másodikak pillanatnyilag a görög első ligában).

Nem kételkedhetünk benne, hogy a nápolyi klub a jelenlegi krízist is túl fogja élni valamilyen módon, akárcsak a korábbiakat, és a San Paolo előbb-utóbb újra megtelik élettel, felette pedig újra ki fog sütni a Nap az eredményektől függetlenül. Az viszont igencsak kérdéses, hogy a jelenlegi "napfogyatkozás" mikor és hogyan ér véget, illetve hogy annak Benítez és De Laurentiis részesei lesznek-e még. A város szurkolói biztosan.