„Rossz szelleme megragadott, éjszakákon át hemperegtünk”
(Rimbaud: Egy évad a pokolban, Delírium I.)
Szombat este jön a Serie A két éllovasának nagy huncutkodása, melyen a két ponttal vezető Napoli és a négyszeres címvédő Juventus gyürkőznek egymásnak. A két klub anyagi lehetőségei és története alapján Dávid és Góliát ópiumfelhőbe burkolózó összeölelkezésének is tekinthetjük a találkozót, hiszen a megszokott acsarkodás mellett a Napoli is voltaképpen a Juventus Olaszországban mindenki számára követendő üzleti modelljét igyekszik elsajátítani, miközben a Juve érdeke sem feltétlen a déli klub eltiprása, mint inkább annak óvatosabb távoltartása, mely aztán ugyanúgy alkalmas lehet további vetélytársak sakkban tartására, mint a liga versenyképességének ápolásárása is. A hevült szurkolótáborok és martalóc játékosok hőn áhított vágya természetesen a scudetto, ám a két klub jövőjének szempontjából sokkal fontosabb az első két hely megtartása, mely az Itáliában egészen kitüntetett bevételeket jelentő BL-főtáblás helyeket garantálhatja számukra a következő szezonban. Ezzel együtt érdekes csintalankodásra számíthatunk a két csapat találkozóján, így talán nem haszontalan kissé körbehajóznunk a klubok vizein.
Rossz vér
„követtem őt, furcsa és bonyolult tettekben,
messzire, jókba vagy rosszakba”
Ha a két klub anyagi hátterét hasonlítjuk össze, akkor azt láthatjuk, hogy a Juventus forrásai jelenleg minden téren jelentősebbek, mint a délieké. A meccsbevételek különösen azóta ugrottak meg a torinóiaknál, amióta saját stadionjukba költöztek, miközben Nápolyban, akárcsak Olaszország más városaiban a labdarúgóklubok még mindig nem optimalizálták a stadionokból származó hozamokat. Mivel a Serie A televíziós közvetítési díjainak szétosztásában lényeges tényező a „történelmi” szereplés és a népszerűség, így a Juventus törvényszerűen nagyobb arányban részesül a mindenkori tv-s bevételekből, az eddigiekkel párhuzamosan pedig szponzoraival is könnyebben köthetnek kedvező szerződéseket Agnelliék (a mezszponzortól például a dupláját, a mezgyártótól a tripláját kaszálják a nápolyiak bevételének).
Mindezzel együtt a BL-szerepléstől való erős függés olasz sajátossága jellemzi a Juventust is, bevételei különösen akkor emelkedhettek meg, ha az UEFA-tól érkező eurómilliók is megtámogatták. Főként igaz ez az utóbbi évekre, amikor csak két olasz klub osztozott a legzsírosabb bödönnek számító market poolból. Az eredményesség tekintetében gyengébb évek és a bevételek mintegy 90%-át felemésztő fizetések után a BL-szereplés reménye tette éppen lehetővé, hogy a 2011/12-es szezonban komoly beruházásokat eszközölhessen a Juve (Matrira, Vucinicre, Vidalra, Quagliarellára, Lichsteinerre, Eliára, Pepére, Giaccherinire, Padoinra vagy Mottára mintegy 100 millió eurót költöttek), a fizetési keret pedig azóta is folyamatosan növekszik.
A Juventus átigazolási mérlege, bevételei és bérköltségei az elmúlt szezonokban
Mindeközben a Napoli jóval alacsonyabb költségvetését a BL-szereplés bizonytalansága teszi rapszodikusabbá, vagy ha úgy tetszik, egy fejlődési pálya korábbi szakaszánál tart még a klub. Az élvonalba való visszakerülés után a 2009/10-es befektetésekkel növekedett a korábban rendkívül szerény fizetési keret jelentősebben, majd a BL-források érkezésével az újabb szintlépésre Benítez érkezésekor került sor. A jelentősebb játékos-transzfereket ugyan az eladások ekkor részben finanszírozták (különösen Cavanié), a fizetési büdzsé azonban ismét emelkedett, és mára már eléri a Juve bérkeretének felét.
A Napoli átigazolási mérlege, bevételei és bérköltségei az elmúlt szezonokban
A Napoli tehát lassan és fokozatosan az olasz labdarúgás egyik jelentős gazdasági tényezőjévé vált, ám a hagyományos élklubokkal pénzügyileg még nem tudja felvenni a versenyt, ahhoz, hogy az eredményesség tekintetében mégis csatlakozzon hozzájuk, ahhoz bizony saját parittya-harcmodorra van szüksége.
A szó alkímiája
„Az alvilági Jegyes rabszolgája vagyok,
azé, aki megrontotta a balga szüzeket.”
Ezt a saját harcmodort pedig nem más szállította De Laurentiis klubjának, mint a nyáron a kispadra szerződtetett Maurizio Sarri. Az agg mester karikatúra-szerű alakját talán kissé nehéz összeegyezetni a daliásnak képzelt Dávid szerepével, ám a magát az amatőr szintről apránként az élvonalba felküzdő szakember számos szempontból szinte tökéletesen passzol a nápolyi klubhoz, amolyan speciális nápolyi Dávidként tetszeleghet elhagyhatatlan kék melegítőjében. Új állomáshelyén voltaképpen a korábban is használt stratégiáját fejlesztette még tovább, és a rövid passzos csapatjáték (az átadások 88%-ában) valamint az egészen szűk zónára húzott területvédekezés révén (a csapat tevékenysége csak egész Európában is ritkaságnak számító 21%-ban korlátozódik a saját védekezőharmadára) átlagban csaknem 60%-ban birtokolják tanítványai a labdát a mérkőzéseiken, mégpedig egészen kimagasló, 665 passzt végrehajtva. Ehhez a csapat védekezésében a céltalanabb felszabadítások száma egészen alacsony (33%), miközben a közbelépések között a leginkább a kaputól távolabbi zónákhoz, a középpályához köthető szerelések aránya egészen magas (40%)
A két csapat statisztikái a szezonban és a játékosok helyezkedése az elmúlt öt meccsen
Mindezzel együtt a Juventus nagyobb mértékben a hátsó vonalakban végrehajtott megelőző szerelésekre épülő védekezése (33%) az eddigi mérkőzéseken hatékonyabban állította meg az ellenfelek támadásait, és meccsenként alig 8,3 lövést engedélyezett nekik. Támadásépítésben a Góliát archetípusként szintén kevésbé természetes Allegrinek jobbak a lehetőségei és szélesebb a repertoárja, így szakmai sikerei által már edző-óriássá avanzsálva az itáliai élklubnál nagyobb hangsúlyt helyezhet játékosai egyéni képességeire, jóval több a zebráknál a cselezések száma (13,2), de a beadásoké és hosszú indításoké is egyaránt, az akciók fő hangsúlya pedig nem szorítkozik olyannyira egy oldalra, mint a déliek esetében.
A lehetetlen
„pokolba a művészet sugarait, a feltalálók büszkeségét,
a martalócok tüzét”
Merthogy a Napoli fő fegyvere egyértelműen Insigne és Higuaín hamis kilences-inverted winger kettőse, a szombat esti hancúrozáson is az ő megállításuk lehet a Juve védelem legfőbb feladata. Az elmúlt mérkőzéseken a játékosok átlagos elhelyezkedését mutató ábrán is látszik, hogy a frattamaggiorei közönségkedvenc a bal oldalon rendre előrébb helyezkedik, mint a jobb oldalon Callejón, ráadásul Insigne mögött a középpályássor bal oldalán is az a Hamsík található, aki inkább támadó, mint védekező típusú játékos, és szintén fontos szerepet játszik az akciókban. Ezzel el is jutottunk Sarri taktikájának egy újabb jellemzőjéhez, mégpedig ahhoz, hogy a középpálya összetételében a labdabiztosság a legfontosabb tényező, ez az, ami alapján Jorginho kiszorítja innen Valdifiorit, Hamsík pedig tökéletesen beleillik a trióba. A korábban már említett sok szerelés ugyanis nem középpályás ütközőemberek feladata, kivéve persze a kategóriában a legjobbak közé tartozó Allant a jobb oldalon, aki ugyanakkor az összjátékban sem kevésbé jártas. A labdaszerzésekben legalább ilyen fontos a felhúzott védővonalból kilépő Koulibaly vagy Hysaj szerepe, melyhez természetesen minden csapatrész hozzájárul a területek szűkítésével. A középpálya küldetése így elsősorban a labda biztos és gyors járatása és az ellenfél védelmének mozgatása, megbontása, olyan rések kialakítása, melyeket aztán a támadók mellett a feltolt védővonalból fellépő szélsőhátvédek illetve a hosszabb indításokat küldő középhátvédek segíthetnek kihasználni.
Sokkal bizonytalanabb a Juventus stratégiája, egyrészt azért, mert Allegri amúgy is szívesen és sűrűbben hangolja át csapata játékát, másrészt pedig sérülésekkel is számolnia kell. Az állandó maródi Asamoah mellett a támadósorban Mandzukic, a középpályán Khedira és ami talán a legérzékenyebb veszteség, a védelemben Chiellini is kidőlt a sorból. Mivel Cáceresre sem számíthat jó ideig, kézenfekvő lenne a tavalyi évben épp Sarri Empolijában a köztudatba berobbant Rugani bevetése, ám a Napoli legveszélyesebb szekciójával szemben az előrejelzések szerint nem ő, hanem Lichsteiner áll majd. Ez azonban feltehetően ezúttal sem jelenti egy klasszikus négyvédős rendszer felállítását, hanem egy Allegritől amúgy sem idegen hibrid szerkezetet. A bal szélen az Alex Sandrónál azért védekezőbb felfogású Evra játéka jobban beleillik egy wingback funkcióba, a jobb oldalon azonban Lichsteiner feltehetően visszavontabb szerepkört tölt be, különösen ha valóban Cuadrado játsza be előtte a szélt a támadásoknál. A középpályán mindenképpen szükség lesz három belső emberre, hiszen ez az a terület, ahol a két csapat nápolyi találkozóján a déliek valósággal lemosták a zebrákat, igaz, akkor Marchisio nem állhatott a trió közepén. A támadásokban pedig a két amúgy is mozgékonyabb játékos, Dybala és Morata igyekezhet a védővonal mögé kerülni Pogba és Cuadrado támogatásával.
A csapatok lehetséges felállása és a meccs lehetséges kulcsterületei
Ha az eddigi feltételezések mentén megpróbálnánk megsaccolni, melyek lehetnek a hagyományos csatár-védő párharcok mellett a szombat esti találkozó kulcskérdései, akkor a következőeket említhetnénk:
- A legpikánsabb párharc talán Allan és Pogba egymásra találása lehet. Kérdés, a brazilnak ismét sikerülhet-e Hysaj segítségével meggátolni Pogba összjátékát a Juve csatáraival.
- Fontos lehet, hogy a támadásban szabadabb Cuadrado a védekezésben halványabb Ghoulam oldalán mennyire csintalankodhat.
- Előbbi párharcban Hamsík segítségére is komoly szükség lehet, így bizonytalan, vajon mennyi ereje marad az akciók támogatására, illetve Sturaro mennyire tudja ebben meggátolni.
- A legkézenfekvőbb kérdés pedig alighanem az, hogy Chiellini távollétében a Juve védelmének jobb oldala mit kezdhet az általában ide koncentráló Napoli támadásokkal.
